A tahózós szocialista megtiltaná, hogy az emberek találkozzanak
Ismét hallat magáról Gellért Kis Gábor, a szocialisták által delegált rádiókuratóriumi elnök. Tavaly nyáron nemes egyszerűséggel tahónak nevezte Kondor Katalint, később kuratóriumi elnökként műsort is akart szerkeszteni, és kényes ízlése odáig vitte, hogy a Vasárnapi Újság betiltásáról elmélkedjék. Gellért Kis folytatja áldásos tevékenységét: most egy civil szervezet munkáját akarja szabályozni. A Közéleti Önképzőkör tiltakozik.
Dátum: 2004-06-18 18:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:30.263050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Közéleti Önképzőkör közleménye
A Közéleti Önképzőkör oktatási, kulturális, közéleti kérdések iránt érdeklődő fiatalokat tömörítő egyesület. Képviselőnk 2003-ban részt vett a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumában. A kurátorok egy csoportja még tavaly elhatározta, hogy megalakítja a Közszolgálati Műsorszolgáltatók Társadalmi Kurátorainak Egyesületét.
Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány elnöke a kurátorokhoz írt levelében tevékenységünket törvénytelennek tartja: "... az egyesület nem létezik, semmiféle tevékenység kifejtésére nem jogosult, minden ezzel ellenkező állítás vagy cselekmény törvénysértőnek minősül". Ezt azzal a téves érveléssel támasztja alá, hogy a bíróság még nem jegyezte be az egyesületet.
A Közéleti Önképzőkör kijelenti, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány elnökének semmi köze ahhoz, hogy a kuratórium volt, vagy jelenlegi tagjai milyen egyesületet hoznak létre. Súlyos hibának, kompetenciazavarnak, jogi tájékozatlanságnak tartjuk, hogy az elnök olyan kérdésbe avatkozik be, amelyhez semmi köze, (ahhoz sem, hogy a bírósági bejegyzés még várat magára).
Javasoljuk, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke a jövőben konzultájon szakemberekkel, mielőtt hatáskörét túllépő lépésre érez késztetést.
Ugyanakkor szeretnénk felhívni figyelmét arra, hogy kormányzattól független civil szervezetek létrejötte és működése minden országban a demokrácia egyik legfontosabb vonása. Ez tehát örvendetes, még akkor is, ha a kuratórium társadalmi szervezetek delegálta tagjai e szervezeten keresztül kapcsolatba léphetnek volt kurátorokkal, és tőlük szakmai segítséget kaphatnak. Ezzel nyilvánvalóan csökken az információval való kizárólagos gazdálkodás lehetősége, növekszik a szabadság és a demokrácia.
A Közéleti Önképzőkör nevében
Dr. Baranyi Károly, volt társadalmi kurátor
MTI - fideszfrakcio.hu