Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Örök szocializmus Kubában

Kuba örökre szocialista állam marad - ilyen értelmű betoldást javasolnak a karib-tengeri szigetország alkotmányába Kuba társadalmi szervezetei.


Dátum: 2002-06-11 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:18.875621, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dpa hírügynökség havannai tudósítása szerint hétfőn rendezték meg Havannában a kubai tömegszervezetek (szakszervezetek, egyetemi és katonai szervezetek, nőszervezetek) országos gyűlését, s azon született határozat az alkotmánymódosításra teendő javaslatról.

A népi kongresszus következő ülésén várhatólag elfogadja a tömegszervezeti gyűlés javaslatát - írta a dpa.

A kubai alkotmány első cikke éppen azt a megállapítást tartalmazza, hogy Kuba szocialista állam. A módosítás annyi lenne az új javaslat értelmében, hogy belekerülne az " örökre az is marad" fordulat.

A német hírügynökség szerint a szocialista rendszer tüntető igenlése válasz George W. Bush május 20-i beszédére, amelyben az amerikai elnök piacgazdasági reformokhoz és szabad választások megrendezéséhez kötötte a Kuba ellen érvényben levő amerikai szankciók megszüntetését.

Fidel Castro államfő, kommunista pártvezető, aki 43 éve áll az ország élén, hétfőn felszólította a kubaiakat, hogy minél többen vegyenek részt egy szerdára tervezett havannai tömeggyűlésen, ezzel tiltakozzanak Bush követelései ellen. Az utóbbi három szombaton három kubai tartományban rendeztek hasonló gyűléseket, és Castro részt vett mindegyiken. A múlt szombaton félmilliós tömeg képződött egy ilyen gyűlésen.

Kapcsolódó elemek