Német díjat kapott A könyvmutatványosok legendája
Darvasi László ("Szív Ernő") személyében újabb magyar író kapott német irodalmi kitüntetést pénteken Berlinben. A Brücke Berlin irodalmi és fordítói díjat Darvasi közösen kapta Heinrich Eistererrel A könnymutatványosok legendája című, Magyarországon 1999-ben, Németországban két évvel később megjelent mű német fordítójával. A díjjal 20 ezer euró is jár, az összegen az író és a fordító osztozik.
Dátum: 2004-06-19 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:34.003674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kitüntetéssel elsősorban A könnymutatványosok legendáját jutalmazták, de Darvasi többi művét is ismerik és becsülik Németországban, például A lojangi kutyavadászokat, A világ legszomorúbb zenekarát és az Egy nőt szerezni címmel kiadott novellákat.
A Brücke Berlin viszonylag új díj, kétévenként osztja ki a BHF Bank Alapítvány az ösztöndíjakat felajánló, irodalmi programokat, fordítói szemináriumokat szervező berlini Literarisches Colloquiummal és a Porosz Kulturális Örökség Alapítvánnyal együtt. A Brücke Berlin elnevezéssel (Brücke=híd) az alapítók a német főváros kultúraközvetítő szerepét kívánták hangsúlyozni.
A díjat péntek este adták át Berlin egyik patinás múzeumának, az Altes Museumnak a kupolacsarnokában. A díj védnöke, Günter Grass irodalmi Nobel-díjas rövid köszöntőjében tartózkodott hosszabban beszélni a könyvről, mert azt el kell olvasni.
A zsűri méltatása szerint A könnymutatványosok legendája "barokk panoráma a háború által szétszaggatott Közép-Európáról", amely a török hódoltság idején játszódik, de időtlen parabola is. A kitüntetéssel egy jelentős kortárs közép-kelet-európai művet és annak kimagasló német fordítását kívánták jutalmazni. A díjalapítók fel akarják hívni a figyelmet a közép- és kelet-európai országok irodalmára, mint az európai egységesülés folyamatának formálójára. Két évvel ezelőtt a Magyarországon is ismert lengyel írónő, Olga Tokarczuk és német fordítója, Esther Kinsky kapta meg a Brücke Berlint.
MTI - fideszfrakcio.hu