Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerítés épül Ciszjordánia és Izrael között

Legkésőbb a jövő hét elején kerítés építését kezdi meg Izrael a zsidó állam és a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin terület, Ciszjordánia között.


Dátum: 2002-06-11 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:19.221516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt egy izraeli védelmi minisztériumi szóvivő közölte az AFP hírügynökséggel kedden.

A tárca már a múlt hónapban jelezte, hogy biztonsági okokból kerítést emel a 350 kilométer hosszú fegyverszüneti vonal mentén. A kerítést elektronikus jeladókkal is felszerelik.

Az intézkedés hivatalos célja megakadályozni, hogy palesztin terroristák, robbanóanyagok és merényletekhez felhasználni kívánt járművek jussanak át Ciszjordániából Izraelbe.

A palesztinok az izraeliekkel szembeni konfliktus 2000 szeptemberi kiéleződése óta számos (ön)gyilkos merényletet követtek el izraeli területen. A merényletektől különösen terhes hetekben, februárban Ariel Saron izraeli kormányfő maga jelentette be, hogy a palesztin önkormányzatú Ciszjordánia és az izraeli terület között - biztonsági okokból, "valamennyi izraeli állampolgár biztonságának érdekében" - ütközőövezeteket hoznak létre.

Kapcsolódó elemek