Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

India és Pakisztán megkezdte a tárgyalásokat az atomháború veszélyének csökkentéséről

India és Pakisztán szombaton megkezdte a tárgyalásokat az atomháború veszélyének csökkentéséről. Most első alkalommal kerül sor ilyen tárgyalásra, amióta a két szomszédos ország 1998-ban atomhatalom lett.


Dátum: 2004-06-19 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:35.383388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Újdelhiben kezdődött, külügyminiszter-helyettesi szintű kétnapos tárgyalást egy évig tartó békefolyamat előzte meg. A találkozó, amelyet egy hónappal elhalasztottak az indiai választások miatt, egy héttel előzi meg a jövő vasárnapra Kasmírról tervezett külügyminiszteri szintű megbeszélést.

Elemzők szerint már az a tény is örvendetes, hogy a két fél arról tárgyal, hogyan előzhető meg egy nukleáris konfliktus. A kettéosztott Kasmír tartomány miatti feszültség - főként az 1999-ben Kargil környékén vívott háború - miatt hat éve húzódnak az atomháború kockázatának csökkentéséről tervezett tárgyalások.

India és Pakisztán három háborúja közül kettőt Kasmír tartomány miatt vívott egymással. 2002 nyarán a két ország ismét a háború szélére sodródott, miután 2001 decemberében pakisztáni székhelyű iszlám szélsőségesek támadást intéztek az indiai parlament ellen: sokan atomháború kirobbanásától tartottak.

Miután Pakisztán kedvezően reagált Atal Bihari Vádzspaji volt indiai kormányfő tavalyi békeajánlatára, helyreállították a teljes körű diplomáciai kapcsolatokat és Vádzspaji Pervez Musarraf pakisztáni elnök meghívására januárban Iszlámábádba látogatott.

Újdelhi vállalta, hogy elsőként nem alkalmaz atomfegyvert, de Pakisztán - az Indiának a hagyományos fegyverek terén növekvő fölénye miatt aggódva - nem tett ilyen ígéretet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek