Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mintegy húsz iraki vesztette életét Szadrvárosban összecsapások során

Mintegy húsz irakit öltek meg, illetve sebesítettek meg amerikai katonák felkelőkkel vívott összecsapásokban Szadrvárosban, Bagdad síiták lakta elővárosában - közölte szombaton az amerikai hadsereg.


Dátum: 2004-06-19 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24702
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:35.708905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Több szadrvárosi járőrünket könnyűfegyverekkel és páncéltörő rakétákkal támadták csütörtökön egész nap" - közölte egy amerikai katonai szóvivő a három nappal ezelőtti összecsapások veszteségmérlegét ismertetve.

A fővárostól északkeletre fekvő Baakúba térségében legkevesebb 13 iraki és egy amerikai katona vesztette életét a három napja tartó harcokban.

A legsúlyosabb támadások színhelye a Bagdadtól 55 kilométerre elterülő, szunniták lakta Buhriz városa volt, ahol csütörtök óta tíz irakit öltek meg. Az összecsapásokban egy amerikai katona is megsebesült, aki később a kórházban belehalt sérüléseibe.

Az ugyancsak Baakúba közelében fekvő Tahrírban a lázadók szombaton rakétagránátokkal lőtték az 1. amerikai gyalogos hadosztály őrjáratát, megsebesítve két katonát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek