Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Brittonon túl az MSZP

A nyomozás felgyorsult, mióta Kulcsár Attila megkezdte vallomását. Letartóztatták a Britton Kft. vezetőjét, a Britton után pedig már az MSZP következik - mutatott rá Répássy Róbert szombati sajtótájékoztatóján. Hétfőn interpellációt intéz Demeter Ervin és Répássy Róbert Medgyessy Péterhez, melyben többek közt azt szeretnék megtudni, képes-e garantálni a kormány a nyomozás függetlenségét - különös tekintettel a belügyminiszter férjének a Brittonnal való kapcsolata miatt.


Dátum: 2004-06-19 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:36.951033, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kulcsár Attila sorozatos vallomást tett, ezért új lendületet vett a bankbotrány felderítése. Már ez a tény is rácáfol Bánáti János (Kulcsár Attila korábbi ügyvédje) és Bárándy Péter igazságügy-miniszter korábbi állítására, miszerint nem hátráltatja a nyomozást az a tény, hogy Kulcsár Attila Bécsbe szökhetett.

Kerék Csaba letartóztatásával és a Britton Kft. pénzügyeinek vizsgálatával a nyomozás közvetlenül az MSZP közelébe ért - mondta el a Fidesz értékelését Répássy Róbert. Hiszen a nagyváradi Lotus Plaza egyik építtetője a Britton Kft. volt, míg a másik Medgyessy Péter közeli barátja, Mudura Sándor. Ez az a beruházás az állami tulajdonú Eximbanktól 2,6 milliárd forint értékű állami támogatású hitelhez jutott a kormányváltás után. A Pannonplast-felvásárlás kacsán épp a Britton Kft. volt az, amelyet a Szász Károly vezette PSZÁF megbírságolt. Répássy Róbert rámutatott: nyilván véletlennek minősítik a szocialisták, hogy Szász Károly utódja a PSZÁF élén éppen a Eximbankból érkezett.

A Britton tulajdonosa, a szintén Britton nevet viselő amerikai off shore cégnek 3,2 milliárd forintot utalt át az Állami Autópálya Kezelő Rt.

Szintén a Britton Kft. az a cég, amelytől Lamperth Mónika belügyminiszter férje, Jegesy András irodáját bérelte. (Ugyanabban a házban, mutatott rá Répássy Róbert, melynek legfelső szintjén Kulcsár Attila panorámás lakása volt, ahol például Baja Ferencet és Kovács László hölgyismerősét fogadta.)

A Britton Kft. volt az a cég, melytől Puch László szocialista országgyűlési képviselő és volt MSZP-pénztárnok egy Peugeot 607-es luxusautót kapott.

A Britton Kft-vel állt kapcsolatban Horváth Csaba szocialista országgyűlési képviselő és II. kerületi polgármester.

A Népszabadság június 3-i számában az áll, hogy a Britton Kft. valódi tulajdonosa Kulcsár Attila - a felsorolt személyek tehát magával a fő gyanúsítottal álltak közvetlen kapcsolatban.

Répássy Róbert elmondta: hétfőn interpellációt intéz a miniszterelnökhöz, akinek távolléte miatt várhatóan a belügyminiszter fog válaszolni. Azt szeretné megtudni, vajon tartja-e még Medgyessy Péter azt a nyilatkozatát, amelyet 2003 szeptember 29-én egy Salgó Lászlóval és Polt Péterrel folytatott találkozó után tett, miszerint ne legyenek tekintettel a hatóságok az ügyben érintett személyek társadalmi-politikai kapcsolataira. Hiszen, mint Medgyessy Péter fogalmazott: ő elkötelezett az igazság kiderítésében.

A másik kérdés úgy hangzik, hogy - különös tekintettel a belügyminiszter férjének a Brittonnal való kapcsolatára - képes-e garantálni a kormány a nyomozás függetlenségét.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek