Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egészségre nevelés

A közgondolkodás és a nevelés részévé kell tenni, hogy az egészség az egyik legfontosabb érték - hangoztatta Pálinkás József fideszes politikus, a párt kulturális tagozatán belül létrehozott egészségnevelési és egészségtudományos szekció szombaton Budapesten tartott alakuló ülésén.


Dátum: 2004-06-19 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:37.900763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Óriási hiányt érzékelek abban, hogy az egészségnevelésben, az egészségtudatosságban sem a család, sem az iskola nem adja át a gyerekeknek azt a kultúrát és tudást, ami az egyén és a közösség egészséges életéhez kell" - mutatott rá a tagozat elnöke.

Mint mondta, az újonnan megalakult egészségnevelési szekció abban segít majd, hogy mindez a jövőben megváltozzon, azonban "ez nem történhet egyik napról a másikra".

Hangsúlyozta: az egészség-tudatosságnak meg kell jelennie az iskolai tantervekben, és a nevelésben, olyan módon, hogy a pedagógusok maguk is elsajátíthassák az egészség-megőrzési technikákat. "A tanárok feladata a gyerekek személyiségének formálása, amelyben meg kell jelennie az egészségre nevelésnek (...), ezért növelni kell a tudatosságot a tanárokban is" - mondta.

Pálinkás József nagy problémának nevezte, hogy a sporttal és az erkölcsi neveléssel szemben, túlzott hangsúlyt kap a számítógépes ismeretek oktatása és a PC-használat, miközben a gyermekek erőnléte "katasztrofális".

Az egészségrombolás közvetítése helyett a köztájékoztatásnak az egészség népszerűsítését kell felvállalnia - állapította meg a politikus.

Mikola István, a Fidesz egészségügyi egyeztető fórumának elnöke szerint a polgári kormány Egészséges nemzetért elnevezésű népegészségügyi programjának az volt az üzenete, hogy az egyén a felelős saját egészségéért. Ennek tudatosításában hatalmas szerepe van az oktatásnak, csakúgy, mint a jelenlegi negatív tendenciák megfordításában - fűzte hozzá.

A rossz hazai népegészségügyi adatok oka a nemzeti és társadalmi identitást ellehetetlenítő, családot és hitet romboló magatartás és politika - hangoztatta a politikus.

Az új egészségtudat csak egy új nemzettudatnak lehet a része - mutatott rá Mikola István.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek