Egyházfői bírálat a spanyol szocialista kormánynak
Szokatlanul élesen bírálta liberális magatartása miatt a spanyol szocialista kormányt II. János Pál pápa néhány nappal a miniszterelnök, José Luis Rodríguez Zapatero tervezett audienciája előtt.
Dátum: 2004-06-19 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:38.218345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A római katolikus egyház feje az új spanyol vatikáni nagykövet pénteki bemutatkozó látogatásán emelte fel szavát az abortusztörvény tervbe vett lazítása, valamint az olyan elképzelések ellen, hogy az azonos neműek élettársi viszonyát jogi tekintetben a hagyományos házassággal egyenlő szintre emeljék.
Az államnak az a feladata, hogy védje az emberi életet, mindenekelőtt a leggyengébbekét és a legsérülékenyebbekét - mondta a pápa a magzatelhajtás kérdéséről szólva. II. János Pál a gyermekekre való tekintettel utasította el, hogy a férfiak és nők házasságához hasonlóan bírálják el az azonos neműek tartós párkapcsolatát. A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy biztonságot nyújtó környezetben szülessenek meg és nőjenek fel, ahol "az apa és az anya szót örömmel és megtévesztés nélkül mondhatják ki" - idézte II. János Pál szavait szombaton az ABC című spanyol konzervatív újság.
A pápa a továbbiakban helytelenítette, hogy felmerült a vallásoktatás átalakítása a spanyol iskolákban. A napilap szerint a szentatya évek óta nem illette ilyen erős kritikával a madridi politikát. A spanyol kormány most arra számít, hogy Zapatero hétfőre tervezett vatikáni látogatásakor ismét elhangzanak II. János Pál kíméletlenül őszinte szavai.
MTI - fideszfrakcio.hu