Václav Klaus: végzetes döntés Csehország EU-belépése
Az ország története egyik legvégzetesebb lépésének nevezte Václav Klaus cseh elnök Csehország csatlakozását az Európai Unióhoz. A Cseh Köztársaság belépése az Európai Unióba történelmünk egyik legvégzetesebb lépése. Aki ennek jelentőségét lekicsinyli, teljesen felelőtlen, akinek szégyellnie kell magát - mondta Klaus a Pravo című cseh napilap szombati számában megjelent interjújában.
Dátum: 2004-06-19 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:39.754961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Klaus ezzel a kijelentésével arra a kérdésre válaszolt, miért mászta meg az EU-belépés április 30-ról május elsejére virradó éjszakáján a Prágától délre emelkedő, mitikus Blaník hegyet. A legenda szerint a 638 méter magas hegy belsejében lovagok szunnyadnak, akik az ország segítségére sietnek, ha a legrosszabbra fordul a sorsa. "Igen, én nem a prágai Károly-hídon ujjongva ünnepeltem EU-belépésünket, hanem a Blaník csúcsáról egészen komoly arccal sugároztam szét egy jól meghatározott jelet. Természetesen teljesen tudatosan tettem, igen, éppen ennek szellemében mentem a Blaník-lovagok legendájának színhelyére, amelyet országunkban minden kisgyermek ismer" - hangsúlyozta Klaus az interjúban.
Az államfő az EU-t olyan intézményként bírálta, amelyben a választók nem gyakorolnak ellenőrzést képviselőik felett. Megítélése szerint ezt az európai választások is jól mutatták. "Az EU-t senki sem személyesíti meg, az emberek nem kapcsolják össze személyekkel - alaktalan, üres és bürokratikus intézmény, amely senkit sem ösztönöz arra, hogy részt vegyen az európai választásokon" - vélekedett Klaus.
Ez az ellenőrző funkció a cseh elnök szerint a legjobban a nép köré épült államban valósítható meg.
A Benes-dekrétumokra és a szudétanémeteknek az egykori Csehszlovákiából való elűzésére vonatkozó kérdésekre válaszolva Klaus azt mondta, hogy Csehország alapvető érdekében áll ennek a témának a kétoldalú tárgyalások szintjén való tartása, és hogy ne kerüljön át európai szintre, ami - szerinte - komoly fenyegetés lenne, hiszen a bonyolult német-cseh viszonyban járatlan távoli nemzetek képviselői jutnának döntéshez az ügyben.
Klaus ugyancsak tragikus, de kisebb jelentőségű hibának nevezte Milos Zeman volt cseh miniszterelnöknek azt a kísérletét, hogy a temelini atomerőmű ügyét európai szintre tegye át.
MTI - fideszfrakcio.hu