Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Bíróság elnökét fogadja hétfőn Lomnici Zoltán

Európai Bíróság Magyarországon tartózkodó elnökét, Vasziliosz Szkuriszt hétfőn hivatalában fogadja Lomnici Zoltán magyar főbíró.


Dátum: 2004-06-20 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:41.577970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az unió érdeklődésének középpontjába kerültek az új tagállamok. A napokban először vehettem részt Hágában az EU államtanácsait és legfelsőbb közigazgatási bíróságait tömörítő szervezet ülésén, ahol Beatrix királynő, a Holland Államtanács vezetője személyes beszélgetés során kiemelt érdeklődést tanúsított a magyar igazságszolgáltatás iránt" - mondta a magyar Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Hozzátette, hogy májusban részt vett az unió legfelsőbb bírósági elnökeiből alakult szervezet első ülésén Párizsban, illetve a főbírák és főügyészek tanácskozásán Helsinkiben.

A magyar főbírót Párizsban az uniós szervezet alelnökévé választottak.

Lomnici Zoltán elmondta: az uniós jog autentikus értelmezésére kizárólag az Európai Bíróság jogosult, ezért Magyarország csatlakozását követően a hazai jogászoknak, bíráknak, ügyészeknek, ügyvédeknek és a jogkereső közönségnek egyaránt figyelnie, tanulmányoznia kell a luxemburgi székhelyű bíróság esetjogát.

A luxemburgi döntések meghatározóak többek között a gazdasági élet, a munkavállalók jogai, illetve az unió alapító szerződésében rögzített szabadságok értelmezése terén.

Lomnici Zoltán megjegyezte, az Európai Bíróság az uniós alkotmányban is az öt alapintézmény egyike, a parlament, a tanács, a bizottság, illetve a miniszterek tanácsa mellett.

A magyar főbíró rámutatott arra is, hogy az unión belüli hatalommegosztásban az Európai Bíróság mellett nagy szerep jut a nemzeti bíróságoknak.

"Bármelyik tagállami bíró részese lehet a közösségi jog alapításának azzal, hogy egy elékerült konkrét eset kapcsán a vonatkozó uniós szabály értelmezésére kéri fel a luxemburgi bíróságot" - magyarázta Lomnici Zoltán.

Az Európai Bíróság elnökét és delegációját szombaton Esztergomban fogadta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Vasziliosz Szkurisz hétfőn magyar jogászoknak tart előadást zártkörű szakmai rendezvényen Budapesten.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek