Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százmillió a Medgyessy-fiúnak: A Fidesz újabb kezdeményezése az igazság kiderítésére

A Fidesz az Országgyűlés hétfői ülésnapján ismét kezdeményezni fogja, hogy a Parlament vegye napirendre a Matáv Rt.-nek jutatott adókedvezmény és a Matáv Rt. valamint Medgyessy Péter fia cége között létrejött szerződés összefüggéseit vizsgáló bizottság felállítására vonatkozó javaslatot - mondta Szijjártó Péter vasárnap sajtótájékoztatón.


Dátum: 2004-06-20 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:42.187927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialistáknak takargatnivalójuk van Medgyessy Péter fia cégének jutatott százmillió forintos megbízás ügyében, ezért akadályozták meg eddig mindig, hogy az Országgyűlés hétfőn napirendjére vegye a megbízás körülményeit vizsgáló bizottság felállítását kezdeményező fideszes javaslatot - mondta Szijjártó Péter.

A politikus furcsának tartja, hogy Medgyessy Péter fia cége uniós érdekképviseletei feladatok ellátásra annak ellenére kapott százmillió forintos megbízást a Matáv Rt.-től, hogy a távközlési vállalatnak van már Brüsszelben lobbistája.

A fideszes képviselő arra is emlékeztetett, hogy a TGG and Partners Kft. a vonatkozó szerződés megkötése előtt sem szakmai sem pedig ilyen nagyságrendű üzleti referenciákkal nem rendelkezett.

A politikus "furcsa körülménynek" nevezte azt is, hogy a Medgyessy Péter vezette kormány egy egyedi határozatával tavaly a piacon mindeddig példanélküli nagyságú, 3,2 milliárd forintos fejlesztési adókedvezmény igénybevételét engedélyezte a Matáv Rt. számára.

Szijjártó Péter véleménye szerint a közélet tisztaságának fenntartása érdekében nagy jelentőséggel bír annak kivizsgálása, hogy Medgyessy Péter fia vagyongyarapodása és Medgyessy Péter miniszterelnöki megbízatása között van-e valamilyen bármifajta összefüggés. A politikus rámutatott, hogy a Fidesz ezért javasolta korábban parlamenti vizsgáló bizottság felállítását, amelynek - egyebek között - arra a kérdésre kellene választ adnia, hogy a kormánydöntés előtt vagy után született-e meg Medgyessy Péter fia cége és a Matáv Rt. közötti megállapodás. Szijjártó Péter elmondása szerint a bizottság feladata lenne annak kiderítése is, hogy gyakorolt-e valaki nyomást a Matávra a kormány tagjai közül annak érdekében, hogy a cég Medgyessy Péter fia cégének megbízást juttasson. Közlése szerint ez a testület vizsgálná meg azt is, hogy kizárható-e az összefüggés a kormány által juttatott fejlesztési adókedvezmény és 100 milliárd forintos megbízás között.

Szijjártó Péter nehezményezte, hogy bár a szocialista politikusok korábbi nyilatkozataikban arról biztosították a Fideszt, hogy támogatják a bizottság felállítására vonatkozó kezdeményezést, most mégis arra készülnek, hogy ezen ígéretüket harmadszor is megszegjék. Ezzel összefüggésben utalt rá, hogy a parlament holnapi ülésének napirendjén sem szerepel a bizottság felállítására vonatkozó fideszes javaslat.

Szijjártó Péter arról tájékoztatott, a Fidesz az Országgyűlés hétfői ülésnapján ismét kezdeményezni fogja, hogy a Parlament vegye napirendre a Matáv Rt.-nek jutatott adókedvezmény és a Matáv Rt. valamint Medgyessy Péter fia cége között létrejött szerződés összefüggéseit vizsgáló bizottság felállítására vonatkozó javaslatot.

A képviselő sajnálatosnak tartaná, ha erre nem kerülne sor, mert különben - mint mondta - "legkorábban csak ősszel, és praktikusan akkor is csak októberben lesz lehetőség legközelebb erre".

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek