Szájer József jó eséllyel indul a Néppárt legerősebb frakcióvezető-helyettesi posztjáért
A Európai Néppárt legerősebb frakcióvezető-helyettesi posztjára jogosíthatja a Fideszt Európa-szerte legjobb választási eredménye, így Szájer Józsefet jó eséllyel jelölik a tisztségre - mondta Orbán Viktor, a Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Dátum: 2004-06-20 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:44.061615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke elmondta: az Európai Parlamenten belül számítanak bizottsági elnöki és alelnöki helyekre is. Szerinte mind Magyarország, mind pedig a Néppárton belüli Fidesz brüsszeli érdekérvényesítő képességét javította az egy héttel ezelőtti választás. Hazánkat az Unión belüli legerősebb szervezetből, az Európai Néppártból lehet a legjobban képviselni - mondta és hozzátette: nagyobbnak, erősnek lenni kötelezettséget jelent, a Fidesznek kell a többi magyar képviselő felé kezet nyújtani, együttműködést kezdeményezni.
A Fidesz elnöke az iraki szerepvállalásról úgy vélekedett, hogy az amerikaiak vezette koalíció nem tudja teljesíteni küldetését, nem lehet egy nép akaratával szemben demokráciát építeni. Irakból minél hamarabb mindenkinek ki kell jönnie - tette hozzá.
A körülmények megváltozására való hivatkozással meg kell tenni a szükséges lépéseket, és haza kell hívni a magyar katonákat Irakból - vélte a Fidesz elnöke.
Forrás: radio.hu
fideszfrakcio.hu