Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romániát megfigyelő testület létrehozását javasolja az Európai Néppárt

A romániai decemberi parlamenti választásokig állandó jelleggel működő megfigyelő testület létrehozását javasolja az Európai Néppárt (EPP) vizsgálóbizottsága, amely a romániai demokrácia állapotáról tájékozódott a hét végén Bukarestben, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron.


Dátum: 2004-06-20 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:44.351021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


E szándékot vasárnap Kolozsváron jelentette be Ilkka Suominen, az EPP egyik alelnöke, aki sajtótájékoztatón összegezte a hétvégi konzultációk tapasztalatait. Az EPP ugyanis - Orbán Viktor alelnök vezetésével - vizsgálóbizottságot hozott létre, amely jelentést készít majd az elnökségnek arról, hogy a romániai helyhatósági választási törvény, illetve annak alkalmazása megfelel-e az alapvető demokratikus követelményeknek.

A négy romániai városban a bizottság több romániai vezető politikussal találkozott, köztük Emil Constantinescu volt államfővel, Victor Ciorbea volt miniszterelnökkel, Ioan Rus volt belügyminiszterrel, Emil Boc parlamenti képviselővel, Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével, valamint néhány nem kormányzati szervezet képviselőjével.

Suominen a tájékoztatón elmondta: a bizottság még nem fogalmazta meg teljes értékű következtetéseit, de a nyugat-európai választási törvényekkel összehasonlítva a romániai jogszabállyal szemben kételyek fogalmazódtak meg. Suominen kifogásolta például, hogy a helyhatósági választási törvényt csak néhány hónappal a választások előtt módosították. Úgy vélte, hogy a romániai öt százalékos választási küszöb is igen magas.

Elégedetlenségét fejezte ki a román központi választási iroda döntéseivel kapcsolatban is, amelyek ellen a bíróságon nem lehet fellebbezni. A politikus ezzel arra utalt, hogy a Magyar Polgári Szövetségtől (MPSZ) - amely összegyűjtötte ugyan a választási részvételhez szükséges mennyiségű támogató aláírást - formai okokra hivatkozva megvonták az indulás lehetőségét.

A küldöttség tagjai Ioan Russzal, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt kolozsvári polgármesterjelöltjével, volt belügyminiszterrel is tanácskoztak, aki elmondta: a törvény rendelkezéseivel azt szerették volna megakadályozni, hogy ne szaporodjanak el túlságosan a politikai pártok Romániában.

Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke - aki az EPP bizottságának titkáraként volt jelen e látogatáson - elmondta: a tárgyalópartnerek jelentős része egyetértett a választási törvénnyel kapcsolatos aggályokkal, tekintettel arra, hogy - mint Németh fogalmazott - a jogszabály a jelenlegi politikai erők "bebetonozását" segíti elő a romániai helyhatóságokban. Szerinte a törvénynek kisebbségeket sújtó diszkriminatív vonatkozásai vannak.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek