Szaddámot június 30-a után röviddel átadják az iraki kormánynak
Szaddám Huszein volt iraki elnök és rezsimjének több magas rangú vezetője, összesen mintegy tízen, a június 30-i hatalomátadás után "valószínűleg igen hamar" az iraki ideiglenes kormányzat fennhatósága alá kerülnek, de továbbra is amerikai őrizetben lesznek - közölte vasárnap újságírókkal a megszálló koalíciós erők szóvivője.
Dátum: 2004-06-20 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:44.654238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szaddám és társai ügyét majdan tárgyaló különleges törvényszék vezetője, Szálem Csalabi ugyanakkor a BBC brit televíziónak nyilatkozva kijelentette: a per eredményeképpen Szaddám Huszeint ki is végezhetik, mert június 30-a után a kormánynak joga lesz megsemmisíteni Paul Bremernek, Irak amerikai polgári kormányzójának döntését, amellyel felfüggesztette a halálbüntetést az országban. Csalabi szerint a kormánynak meg is kell tennie ezt a lépést.
MTI -fideszfrakcio.hu