Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazahozták Irakból a hősi halált halt Nagy Richárd holttestét

Hazahozták Irakból a hősi halált halt Nagy Richárd szakaszvezető holttestét, a Magyar Honvédség An-26-os katonai repülőgépe vasárnap este nem sokkal fél tíz előtt landolt a Ferihegyi repülőtéren.


Dátum: 2004-06-21 06:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:44.964008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gép landolása és az adminisztrációs munkákat követően várhatóan éjfélkor kezdődik a Magyar Honvédség katonai tiszteletadása: a nemzeti színű lobogóval letakart koporsót a honvédség díszszázada, a vezérkari főnök fogadja majd. A tiszteletadáson részt vesz Nagy Richárd családja is.

Az iraki magyar kontingens egyik szállítóoszlopát csütörtökön érte robbantásos támadás; a robbantásban elhunyt Nagy Richárd 27 éves szakaszvezetőt a Magyar Honvédség hősi halottjává nyilvánították. A detonáció - amelyben egy másik magyar katona könnyebben megsérült - a zászlóalj ivóvizet szállító oszlopa mellett Hillától mintegy 70 kilométerre északkeletre történt.

A szállító repülőgép két leszállással, Damaszkuszon és Ankarán keresztül érkezett Budapestre. Hazatért Irakból a robbantásos merénylet körülményeit vizsgáló bizottság is. Az öt tagú testület vezetője Isaszegi János és Forgó István dandártábornokok megvizsgálták a felderítési információkat, a rádióforgalmazást, meghallgatták a katonákat. Jelentésükről először az Országgyűlés honvédelmi bizottságát tájékoztatják majd kedden. A szakemberek a helyszínen azt is vizsgálták, miként lehet kivédeni a jövőben a csütörtökihez hasonló támadásokat, hogyan lehet biztonságosabbá tenni a magyar katonák iraki jelenlétét. A szaktárca médiaosztályán elmondták, hogy Iváncsik Imre, a szaktárca politikai államtitkára vasárnap délután meglátogatta Nagy Richárd családját.

Nagy Richárd temetését szerdán délután tartják Zagyvarékason, amelyen részt vesz a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök is. Az MTI úgy tudja, hogy a tervek szerint a köztársasági elnök is jelen lesz a katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek