Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esélyegyenlőség szocialista módra: Aki segélyből él, ne szaporodjon

Akinek szociális alapon adnánk születési támogatást, annak nem kellene szaporodnia - ezzel az indokkal utasította el egy sárbogárdi szocialista képviselő azt a fideszes javaslatot, amely alapján húszezer forintnyi egyszeri juttatást adott volna az önkormányzat minden újszülött után - számol be a hétfői Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-06-21 09:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:45.546278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Húszezer forintnyi egyszeri támogatást kapott volna az önkormányzattól minden sárbogárdi család, ha gyermeke születik. A képviselő-testület néhány héttel ezelőtt tárgyalta a szociális ellátásokról szóló rendelet módosítását. A Fidesz helyi képviselői által benyújtott, a gyermekvállalási segélyről szóló javaslatot azonban a baloldal elutasította.

Nedoba Károly (MSZP) frakcióvezető a Magyar Nemzet birtokába jutott szó szerinti jegyzőkönyv szerint a vitában úgy fogalmazott: "A gyermekvállalás nem húszezer forinton múlik. Ez a támogatás azoknak a rétegeknek szolgálna, akiknek nagy többsége munka nélkül akar élni, és ki akarja használni a kiskapukat." A frakcióvezetőnél élesebben fogalmazott Etelvári Zoltán szocialista képviselő. Szerinte "egyetértünk abban mindnyájan, hogy akinek nem szociális alapon adnánk ezt a húszezer forintot, annak nem kell. Akinek meg szociális alapon adnánk, annak meg nem kellene, hogy szaporodjon." Etelvári a testületi ülésen hozzátette még: ez nem rasszizmus, ezek egyszerű tények. A szintén MSZP-s Őri Gyula szerint "a tisztességes emberek ösztönzése a gyermekvállalásra nem húszezer forinton múlik".

Etelvári Zoltán tegnap a Magyar Nemzettel közölte: fenntartja állításait. A lap érdeklődését egyébként annak tudja be, hogy politikai ellenfelei az elmúlt két évben nem tudtak rajta fogást találni, így ezt az ügyet próbálják meg felfújni. A testületi ülésen elhangzott kijelentésével kapcsolatban közölte: nem tartja rasszizmusnak mondatait. Szerinte Sárbogárdon - mivel nagy a munkanélküliség - sokan a különböző segélyekből próbálnak megélni. Etelvári úgy fogalmazott: "Ezek az emberek piócaként élnek rajtunk, akiknek valóban nem kellene szaporodniuk, mert a mi adónkból kell eltartani őket." Hozzátette azt is: a különböző segélyek el sem jutnak a gyermekeikhez, mert ezek az emberek a kocsmában költik el minden pénzüket.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek