Tanterem az iskolaigazgató emlékének Harkán
1960 és 1965 között állott az egykori magyarfalvi - ma a harkai - általános iskola élén Szájer József biológia-földrajz szakos tanár, akiről tantermet neveztek el, és akinek emlékére a hét végén emléktáblát is avattak a Harkai Általános Iskolában. Az eseményen részt vett Dr. Szájer József, Sopron és környéke választott országgyűlési képviselője, az egykori iskolaigazgató fia.
Dátum: 2004-06-21 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:46.778797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A pedagógusi munka a legszebb, mert a jövőben él tovább, a tanítványok tudásában és emlékezetében - mondta az országgyűlési képviselő, aki a kivételes alkalmak közé sorolta azt, amikor a pedagógusok munkájának adóznak tisztelettel és köszönettel az utódok. Az ünnepség alkalmával Dr. Szájer József a személyes, harkai emlékeit is felidézhette.
Az országgyűlési képviselő arra is rámutatott, hogy a kis települések iskolái "a települések továbbélésének kulcsai", ezért manapság, amikor a kis iskolák elsorvasztása zajlik, még nagyobb szükség van a kis települések iskoláinak minden eszközzel való támogatására. Az eseményen részt vett Dr. Hargitai László, a település alpolgármestere.
Szombaton Dr. Szájer József Egyházasfalun részt vett azon az ünnepségen, amelyen a helyi iskola Simonyi Károlynak, az ismert Kossuth-díjas humanista tudósnak, a 20. század egyik utolsó polihisztorának nevét vette fel, és amelyen a tudós mellszobrát is felavatták. Dr. Szájer József, országgyűlési képviselőt rokoni szálak fűzik Simonyi Károlyhoz.
(cyberpress)