Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a távhődíj infláción felüli emelése ellen

A távhődíj hússzázalékos emelésére tett javaslatot a napokban a Hőszolgáltató Kft., a város vezetése azonban csak tizenöt százalékot tart elfogadhatónak. Az ellenzéki álláspontot pénteken Makrai László és dr. Szőllősi Béla önkormányzati képviselők ismertették Szegeden.


Dátum: 2004-06-21 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:47.075756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távhődíj hússzázalékos emelésére tett javaslatot a napokban a Szegedi Hőszolgáltató Kft., a város vezetése azonban elutasította a kérést, és a húsz százalék helyett csak tizenöt százalékot tart elfogadhatónak. Ez a fűtésszámlákat csupán 7,7, és nem a tervezett 10,8 százalékkal drágítaná meg július 1-től. A kérdésről péntek délután a Fidesz székházában Makrai László és dr. Szőllősi Béla önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót.

Eddig 74 millió forint veszteséget okozott a Szegedi Hőszolgáltató Kft-nek a januári 15-16 százalékos hatósági gázáremelkedés. Az év eleji drágulást ugyanis nem követte díjemelkedés, mert a városvezetés a távfűtési szezon közepén nem akarta megváltoztatni a tarifákat - közölte Szőllősi Béla.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese etikátlannak, és a kommunista időket idézőnek nevezte a módszert, ahogyan a vezetés az emberek tudtára adta a drágulást. Először bejelentették, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. 20 százalékos áremelést helyezett kilátásba, majd a városvezetés kemény ellenállásának köszönhetően 15 százalékra mérséklik. Ez azt a látszatot kelti, mintha a vezetőségnek köszönhetné a város lakossága, hogy nem kell sokkal többet fizetnie a távfűtésért, holott ez a szám még mindig a kétszerese annak, amit az infláció megkövetel, márpedig Botka László ígéretet tett arra, hogy csak az infláció mértékének megfelelően változtatják a távhő díjakat - mondta el a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Azt is hozzátette, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy a drágulásról szóló hírek az EU-parlamenti választások után néhány nappal kerültek nyilvánosságra, és hogy választások utáni első közgyűlésen már áremelésekről kell tárgyalniuk a képviselőknek.

A Fidesz 2003 augusztusában már közgyűlést hívott össze a későbbi áremelkedések mérséklésének a céljából, de akkor nem találtak kedvező fogadtatásra a kompenzációs áremelésre vonatkozó javaslataik. Makrai László frakcióvezető-helyettes hangsúlyozta, a Fidesz csak az infláció növekedéséből következő emelést tartja elfogadhatónak.

TiszaPortál

Kapcsolódó elemek