Adóköteles a mobilfeltöltő kártya
Többféleképpen minősíti az adóhatóság a feltölthető mobiltelefon-kártya formájában kínált juttatást. Éppen ezért érdemes előre megtudni, a mi esetünkre mi vonatkozik.
Dátum: 2004-06-21 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:47.714573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mobiltelefon-feltöltő kártya is a munkavállaló magánszemély adóköteles jövedelmének minősül, ha azt a foglalkoztatójától kapja - derül ki az adóhivatal összeállításából. A törvény szerint természetbeni juttatásnak is minősíthető a feltöltőkártya-juttatás, ám ehhez szükséges, hogy a körülmények megfeleljenek bizonyos feltételeknek. Feltétel például, hogy a juttatást több munkavállaló is a kollektív szerződésben rögzített, azonos feltételekkel kapja, vagy valamennyi munkavállaló részére azonos feltételekkel ténylegesen is elérhető legyen. Ekkor - mint magáncélú használat - adóköteles természetbeni juttatásként lehet elszámolni a feltöltőkártya-juttatást.
Egyéb esetekben a feltöltőkártyát mint a magánszemély adóköteles jövedelmét kell elszámolni. A vonatkozó törvény szerint az adóztatható bevétel adókötelezettségének jogcímét a felek között fennálló jogviszony és a szerzés körülményei határozzák meg.Vagyis a munkaviszonyban álló magánszemélyek esetében bérjövedelemnek, a társas vállalkozás tagjai esetében nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül a feltöltőkártya juttatása címén keletkezett jövedelem. Ha a magánszemély nem tekinthető alkalmazottnak és tagnak sem a juttató szempontjából, a felöltőkártya juttatása címén szerzett jövedelem egyéb összevonandó jövedelemnek minősül, mivel a juttatás a kifizetőtevékenységhez nem kötődik.
Az egyéni vállalkozó által vásárolt feltöltőkártyát vállalkozói kivétnek kell könyvelni, ha az adózó nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy kizárólag a vállalkozással kapcsolatos hívásokat kezdeményeztek a feltöltőkártyás mobiltelefonokról.
A társasági adóról szóló törvény is kezeli e juttatást. A vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek, ráfordításnak minősül, ha az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, vezető tisztségviselője, tevékenységében személyesen közreműködő tagja, az adózóval korábban munkaviszonyban álló, saját jogú nyugdíjas, s az említett magánszemélyek közeli hozzátartozója részére, személyi jellegű egyéb kifizetésként számolják el a feltöltőkártyát. Ha nem minősül a vállalkozási tevékenység, a bevételszerző tevékenység érdekében felsorolt költségnek, az ilyen jogcímen költségként elszámolt összeg az adózás előtti eredményt növeli.
Forrás: Világgazdaság
fideszfrakcio.hu