Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesebb kórházi ágy, több beteg

Kevesebb kórházi ágyon több beteget kezeltek tavaly Budapesten mint egy évvel korábban. Tavaly év végén a nyilvántartott kórházi ágyak száma 22 ezer 523 volt, 411-gyel kevesebb, mint 2002-ben. A kezelt betegek száma pedig csaknem két és fél százalékkal nőtt.


Dátum: 2004-06-21 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:49.000762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kórházak több mint nyolcvanszázalékos, átlagos ágykihasználtsága azonos a 2002. évivel - derül ki a KSH Budapesti és Pest Megyei Igazgatóságának most közzétett jelentéséből. E szerint Pest megyében 2003 végén 3867 kórházi ágy működött, negyvenhárommal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kórházakban 112 ezer beteget kezeltek, mintegy hétszázzal többet, mint 2002-ben.

Népszabadság - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek