FAZ: Kovácsot elküldhetik Brüsszelbe
Három győztes, egy vesztes címmel és Magyarországon a szocialisták nem elégséges mozgósítás miatt alulmaradtak az EP-választáson alcímmel közölt beszámolót hétfőn a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyarországi európai parlamenti választásról.
Dátum: 2004-06-21 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:50.184338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cikk írója az eredményből, a nyilatkozatokból, a választást kísérő eseményekből azt a következtetést vonta le, hogy az ütésváltás a politikai erők között előre megjósolható. Egyelőre azonban - s nem csak a közelgő nyári szünet miatt - nem várhatók fontos változások. Sem a Fidesz, sem az MDF nem állt elő a parlamenti választások előrehozatalának követelésével. Kérdés, hogy a koalíció és a kormány milyen következtetést von le a választási eredményből.
Bizonnyal végzetes hiba lenne, ha Medgyessy (kormányfő) hagyná, hogy a kabinetben válsághangulat terjedjen el, ha a kabinet átalakításán gondolkodna. Abból, hogy a Fidesz 400 ezer szavazattal többet kapott, mint az MSZP, következik, hogy a kormányzó szocialista párt mozgósító ereje messze elmaradt a legerősebb ellenzéki párt mozgósító erejétől, de a kisebbik kormányzó pártétól (SZDSZ) is. Mindez kevéssé biztató a parlamenti választás szempontjából, de a rendes választás csak 2006-ban esedékes. Addig a szocialisták végrehajthatják az élen a régóta esedékes nemzedékváltást, s Kovács Lászlót elküldhetik Brüsszelbe: "Budapesten a verebek is azt csiripelik", hogy a pártelnök-külügyminiszter nem közömbös a brüsszeli magyar biztosi poszt iránt - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
MTI - fideszfrakcio.hu