Végleges az EP-választás eredménye
Véglegessé vált az európai parlamenti választás eredménye, miután a Legfelsőbb Bíróság hétfőn elutasította a jogi eredményt kifogásoló utolsó beadványt is - közölte az LB közigazgatási kollégiumának szóvivője.
Dátum: 2004-06-21 12:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:51.409629, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A jogorvoslati kérelmek közül egyik sem vezetett eredményre, ezért most már végleges az európai parlamenti tagok választásának eredménye" - mondta Madarász Gabriella.
Tájékoztatása szerint az utolsó beadvány a Magyar Vidék és Polgári Párt és a Zöld Párt szövetségétől érkezett, amely korábban már kétszer kifogásolta eredménytelenül az LB-nél, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) májusban nem vette nyilvántartásba a két szervezet közös listáját. Az OVB szerint ugyanis feltételezhető volt, hogy a leadott ajánlószelvényekre az egyik jelölőszervezet nevét utólagosan vezették rá.
A szóvivő elmondta: a két párt beadványa szerint azért kifogásolható a választás jogi eredménye, mert ők nem állíthattak listát. Ez azonban ismételt előterjesztésnek tekinthető, így ezt az LB elutasította.
Az LB még pénteken hivatalból utasította el a Magyar Nemzeti Szövetség két beadványát, mert egyiket sem írta alá ügyvéd. A szervezet a médiában tapasztalt esélyegyenlőtlenségre hivatkozva adta be kifogását a választás jogi eredménye ellen.
Az OVB csütörtökön összesítette a külképviseletekről beérkező szavazatokat a Magyarországon leadott voksokkal, és ennek eredményeként megállapította az európai parlamenti választás jogi eredményét, amely a mandátumelosztás tekintetében megegyezik az előzetesen bejelentett eredménnyel. A testület által megállapított jogi eredménnyel szemben egy nap jogorvoslati idő állt rendelkezésre.
MTI - fideszfrakcio.hu