Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A lengyel hadosztályparancsnok büszke Nagy Richárdra

Mindenki, aki együtt szolgált a magyar katonákkal, tudja, hogy Nagy Richárd szakaszvezető, amíg az orvtámadás ki nem oltotta ifjú életét, az iraki béke megőrzését és a biztonság megteremtését szolgálta - hangsúlyozta az iraki többnemzetiségű hadosztály lengyel parancsnoka, Juhász Ferenc magyar honvédelmi miniszternek írt levelében.


Dátum: 2004-06-21 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:52.445110, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mieczyslaw Bieniek vezérőrnagy azt írta: "A nálunk szolgáló mind a 17 nemzet katonáját megérintette ez a veszteség, hiszen a mi hadosztályunk olyan kis közösség, amelyben minden részt vevő nemzet katonájának sorsát valamennyien különös figyelemmel kísérjük. A békefenntartók olyan maroknyi csapata vagyunk, amelyben minden veszteség személyesen érint bennünket, mint egy valódi családban."

A vezérőrnagy levelében kiemelte, hogy a magyar katonák tevékenysége, feladataik ellátása "mindig a legnagyobb fokú professzionalitást tükrözte, méltán váltott ki tiszteletet és elismerést tudásuk, elkötelezettségük és hozzáértésük."

"A végtelen szomorúság mellett, amit a magyar fiatalember elvesztése miatt érzek, tudatnom kell Önnel, hogy engem, mint hadosztályparancsnokot büszkeséggel tölt el, hogy magyar katonák szolgálnak az irányításom alatt. A Magyar Honvédség szállító zászlóalja nagyon fontos szerepet tölt be iraki missziónkban, és kulcsszerepet játszik a biztonság feltételeinek megteremtésében" - olvasható a levélben.

"Személyes köszönetet kívánok mondani az Irakban lévő kiváló katonáiért, akik méltán képviselik itt a Magyar Honvédséget. Mindig büszke leszek, ha azt mondhatom, hogy itt szolgáltam Nagy Richárd szakaszvezetővel, a Magyar Köztársaság hős katonájával" - zárult a vezérőrnagy levele.

Az iraki magyar kontingens egyik szállítóoszlopát múlt hét csütörtökön érte robbantásos támadás. A merényletben elhunyt Nagy Richárd 27 éves szakaszvezetőt a Magyar Honvédség hősi halottjává nyilvánították. A detonáció - amelyben egy másik magyar katona könnyebben megsérült - a zászlóalj ivóvizet szállító oszlopa mellett, Hillától mintegy 70 kilométerre északkeletre történt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek