Móricz-emlékév
Móricz Zsigmond szülőfalujában, Tiszacsécsén szombaton kezdődik a Móricz-emlékév, amelyet az író születésének 125. évfordulója alkalmából hirdetett meg a nevét viselő emlékbizottság - hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján, hétfőn Nyíregyházán.
Dátum: 2004-06-21 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:53.609528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tiszacsécsén Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke ünnepi istentiszteleten emlékezik meg az íróról, akinek leszármazottai is ott lesznek a vendégek között - mondta Hopka András, a falu polgármestere. A jubileum alkalmából emléktáblát helyeznek el a templom falán, a falunapon a Móricz-emlékháznál különféle műsorokkal, iparművészeti kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.
Október elején a Nyíregyházi Főiskolán oktatók és kutatók részvételével tudományos emlékülést tartanak Az újraolvasott Móricz címmel. Ugyanekkor megkoszorúzzák a városban található Móricz-emléktáblákat és szobrokat is.
A szentendrei székhelyű Móricz Zsigmond Társaság által kezdeményezett megemlékezések védnöke Hiller István kulturális miniszter - mondta Bihari Albertné, a nyíregyházi Móricz Zsigmond megyei és városi könyvtár igazgató-helyettese. Közlése szerint novemberben országos Móricz-prózamondó versenyt tartanak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban az íróról elnevezett iskolák tanulóinak részvételével. A szabolcsi iskolákban rendhagyó irodalomórákat szerveznek. Külön programokkal készül az író nevét viselő nyíregyházi és érpataki iskola. A nyíregyházi színház tervei között szerepel egy Móricz-mű bemutatása az új évadban.
MTI - fideszfrakcio.hu