Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semmis a Mindszenty-per ötödrendű vádlottjának ítélete

Semmis a Mindszenty-per ötödrendű vádlottja, Nagy Miklós katolikus pap több mint 55 évvel ezelőtti, a budapesti népbíróság és a népbíróságok országos tanácsa általi elítélése - igazolta hétfőn kihirdetett ítéletében a Legfelsőbb Bíróság.


Dátum: 2004-06-21 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:53.923257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság ezt azután nyilvánította ki, hogy az 1949. évi ítéletet felülvizsgálva hatályon kívül helyezte a külföldi fizetési eszközökkel való üzérkedés bűntettében a bűnösséget megállapító, valamint a zárolt letétbehelyezés elmulasztása bűncselekmény jogi minősítésével kapcsolatos rendelkezést.

A bíróság az üzérkedés vádja alól felmentette Nagy Miklóst, a zárolt letétbe helyezés kapcsán pedig tettét gondatlan elmulasztás vétségének minősítette.

A három év fegyházbüntetésre ítélt, 1973-ban elhunyt Nagy Miklóst mindemellett a feljelentési kötelezettség elmulasztásáért ítélték el a Mindszenty József hercegprímás és társai ellen, a demokratikus államrend és köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette és más bűncselekmények vádjával indított perben.

Az elítéltek közül ő az egyetlen, akinek az ítélete nem esett az 1990. évi semmisségi törvény hatálya alá, miután a valutával kapcsolatos cselekmény súlyosabbnak minősült a politikai jellegűnél.

A felülvizsgálati indítványt az új büntetőeljárási törvény értelmében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megbízása alapján Nagy Miklós egykori védője, a ma 95 esztendős Schirilla György terjesztette elő.

Mint a nyilvános tárgyaláson elhangzott, az új törvényi szabályozás szerint a felülvizsgálat kezdeményezésére irányuló jogosultságot a legfőbb egyházi elöljáró gyakorolhatja, amennyiben az úgynevezett terhelt olyan egyházi személy, aki a vallási előírásokból adódóan nem köthet házasságot, és így nincs egyenesági leszármazottja.

A törvény elfogadását megelőzően a védő az Alkotmánybírósághoz fordult, amely azonban elutasította indítványát. Ezután Schirilla György Dávid Ibolya akkori igazságügy-miniszterhez, majd a kormányváltás után utódjához, Bárándy Péterhez fordult, támogatásuk nyomán született meg a jogszabály vonatkozó része.

Nagy Miklós (1894-1973) népi író, költő, lelkipásztor, a Mindszenty-per idején az Actio Catholica egyesület országos titkára volt.

Az egykori vád szerint a szervezet országos képviselője, Mihalovics Zsigmond külföldre távozásakor Nagy Miklósra bízta a karitatív célokra elkülönített 24 ezer dollárt és 20 ezer svájci frankot, amely egy jezsuita rendházban volt letétbe helyezve. Ebből néhány ezer dollárt kifizettek, a fennmaradó részt azonban a lelkipásztor nem helyezte zárolt betétbe a törvényben szereplő határidő lejártáig.

A tárgyaláson Fekete István ügyész kiemelte: a valutával kapcsolatos szándékosság megállapításában a népbíróság tévedett, legfeljebb gondatlanság vethető fel, a bűnösséget nem lehetett volna megállapítani.

Az ügyész az egykori döntés hatályon kívüli helyezését kérte, hangsúlyozva, hogy ezzel Nagy Miklós is elnyeri a tulajdonképpeni rehabilitációt.

A Legfelsőbb Bíróság ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy Nagy Miklós nem járt el kellő körültekintéssel, a gondatlanság azonban nem bűncselekmény, így törvénysértő volt a bűnösség megállapítása.

A védő az ítélethirdetést követően az MTI-nek azt mondta: "örülök ennek, nem hiába csináltam". Mint hozzátette, számára az ítélet lelkileg megnyugvást jelent.

A tárgyaláson jelen volt a néhai lelkipásztor irodalmi hagyatékának gondozója, Szeifert Ferenc is, aki úgy nyilatkozott az MTI-nek: a válogatott költemények és a novellák után hamarosan megjelenik Nagy Miklós összes, szám szerint mintegy 1600 fennmaradt verse. A lelkipásztor reményét fejezte ki, hogy rövidesen a papköltő börtönnaplója is napvilágot láthat.

Közlése szerint az 1949 februárjában elítélt Nagy Miklós 1951 karácsonyán szabadult, azt követően haláláig Komárom-Esztergom megyében, az únyi plébánián teljesített szolgálatot; ott is temették el.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek