Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi védelmet kap az elsüllyedt Titanic roncsa

Az elsüllyedt Titanic roncsának védelmére írt alá egyezményt pénteken az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Az egyezmény célja, hogy biztosítsa a víz alatti roncsot a fosztogatóktól és a további károsodásoktól.


Dátum: 2004-06-21 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:55.168403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szabályozás értelmében a területre való látogatásokat szigorúan fogják ellenőrizni, az elsüllyedt hajóról pedig csak meghatározott eljárással lehet tárgyakat a felszínre hozni, s mindig azzal a kikötéssel, hogy a nyilvánosság számára közszemlére kell tenni.

Az egyezmény akkor lép hatályba, ha a két szerződő állam törvényhozása azt elfogadja. A különös szerződés létrehozását Robert Ballard kutató, a Titanic megtalálója kezdeményezte - a szakértő ugyanis ebben a hónapban alámerült a roncs megszemlélésére, és azt állapította meg, hogy mind a természeti erők, mind a tengeralattjáróval fosztogatók károkat tettek a legendás óceánjáróban.

Ballard úgy véli, hogy az egyezményt Oroszországnak, Franciaországnak és Kanadának is alá kellene írnia, ők ugyanis azok az államok, amelyek rendelkeznek a roncshoz való eljutást lehetővé tevő tengeralattjárókkal.

A Titanic 1912. április 15-én süllyedt el a kanadai Newfoundland partjainál, 1500 utas veszett oda a tengeri tragédiában. Ma az óceánjáró roncsa a tengerszint alatt 4 kilométerrel fekszik a tengerfenéken.

Forrás: National Geographic Online

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek