Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nenad Canak szerint "megengedhetetlen" a magyar belügyminiszter nyilatkozata

Nenad Canak vajdasági parlamenti elnök szerint "megengedhetetlen", hogy a magyar belügyminiszter a szerb hatóságok hatáskörébe tartozó dolgokkal foglalkozik, ugyanakkor a politikus úgy látja, hogy a szerb belügyminiszternek azonnal le kellett volna mondania a Vajdaságban megszaporodó "soviniszta incidensek" miatt.


Dátum: 2004-06-21 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:56.127266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lamperth Mónika magyar belügyminiszter pénteki szabadkai nyilatkozatával kapcsolatosan Canak azt firtatja a Beta belgrádi hírügynökségnek adott nyilatkozatában, "miként lehetséges, hogy egy szomszédos állam belügyminisztere olyasmivel foglalkozik, ami ennek az országnak az elemi rendjére és békéjére vonatkozik" ?

A magyar belügyminiszter pénteken egy szabadkai önkormányzati fórumon felszólalva azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben nem szűnnek meg a vajdasági magyarok elleni támadások, Budapest vizsgálatot kezdeményez az Európa Tanácsban (ET), hogy - szükség esetén - a szervezet szankciókkal vessen véget a kisebbségellenes megnyilvánulásoknak.

Ez egyszerűen megengedhetetlen, ezzel megnyitjuk a kaput egy teljesen eszelős koncepció előtt, miszerint a polgárainkról a szomszédos államoknak kell gondoskodniuk. Ha a vajdasági magyarok gondját Budapest fogja viselni, a szerbiai albánokét Tirana, a bosnyákokét Szarajevó, a horvátokét pedig Zágráb, akkor ez az ország egyszerűen a legrövidebb időn belül darabjaira hullik szét" - mondta Canak, aki elnöke a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) nevű pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetség legfőbb szövetségesének a tartományban. A politikus szerint Lamperth Mónika kijelentése ugyanakkor nagyon komoly figyelmeztetés, elsősorban Szerbiának, mert a hatóságoknak törődniük kell azzal, hogy mi történik az ország területén. A magyar belügyminiszter nyilatkozata egyben figyelmeztetés, hogy Dragan Jocic szerb belügyminiszter nem jól végzi a dolgát - mondta Canak, aki szerint Jocicnak már a belgrádi és a nisi dzsámi felgyújtása, illetve a Vajdaságban megszaporodó soviniszta incidensek miatt is azonnal le kellett volna mondania.

A belgrádi sajtóban egyelőre nem volt visszhangja Lamperth nyilatkozatának, a pártok közül is csak a legnagyobb kormánypárt, a Szerbiai Demokrata Párt reagált rá.

A vajdasagma.info internetes hírportál idézte a DSS dél-bácskai szervezetének közleményét, amely szerint a megtörtént incidenseket el kell ítélni, de ezek szerencsére nem váltak gyakorlattá. A kormányfő vezette DSS szerint "a miniszter asszony a jószomszédi viszonyok érdekében elítélhette volna azt is, hogy a magyar fasiszta hadsereg katonái nemrégiben Újvidéken gyülekeztek a Magyar Szó szervezésében, csakúgy mint a szakadár és revizionista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nevű szervezet tevékenységét is".

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek