Irán elfogott három brit hadihajót
Irán a saját területi vizein elfogott három brit haditengerészeti járművet és őrizetbe vette a rajtuk lévő nyolc tengerészt hétfőn.
Dátum: 2004-06-21 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:56.414697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírt az al-Alam nevű, arab nyelvű iráni tévécsatorna jelentette. Az incidens az iraki határon, a Perzsa-öbölbe ömlő Satt-el-Arab folyón történt. A tévé szerint a három járművet, a fegyverzetet és a térképeket elkobozták. Iráni katonai források a hírt később megerősítették. Londonban a védelmi minisztérium egyelőre nem tudről, s az értesülés ellenőrzését ígérte.
Brit hadihajók nincsenek a Satt-el-Arab vizén, de kisebb járművek használják a folyót. - Besegítünk az iraki vízirendőrség munkájába, s az ottani hajókról lehet szó - mondta egy szóvivő.
MTI - fideszfrakcio.hu