Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elégedett-e a kormány a 7,6%-os inflációval?

A magyar kormány az Európai Unióhoz néhány héttel ezelőtt benyújtott konvergencia programban egyértelműen elismerte azt, hogy 2004-ben jelentősen megnőtt a kitűzött célnál magasabb infláció kockázata. A kormányzati prognózis jelenleg az éves infláció mértékére vonatkozóan 6,5 százalék. De a Pénzügyminisztérium 2004. májusában felfelé módosította a várakozásait, és jelenleg már akár 7 - 8 százalékos közötti éves inflációt is elképzelhetőnek tart - mondta interpellációjában Domokos László.


Dátum: 2004-06-21 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:56.711139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László emlékeztetett, hogy a konvergencia program szerint 2004-ben az infláció emelkedéséhez 1,5%-os mértékben járult hozzá az indirekt adók emelése, azaz az áfakulcsok módosítása. A képviselő felhívta a pénzügyminiszter figyelmét, hogy a május hónapban mért 12 havi inflációs adat az összes előzetes várakozást túlszárnyalta, és végül 7,6%-ra sikeredett. Míg a polgári kormány utolsó évében az inflációt 10,1%-ról sikerült több mint 3%-kal, év végére 6,8%-os szintre csökkenteni, most épp az ellenkező folyamatnak lehettünk a tanúi: egy év alatt az infláció összesen 4%-kal nőtt - tette hozzá.

A képviselő emlékezetett, hogy miközben az infláció mértéke 2003. májusa és 2004. májusa között 3,6%-ról 7,6%-ra nőtt, a csatornadíjak ugyanebben az időszakban 19%-kal emelkedtek, a helyi tömegközlekedés 16%-kal drágult, a társasházi közös költségek szintén 16%-kal emelkedtek, a szemétszállításért 15%-kal kell többet fizetni, az oktatási szolgáltatások 14%-kal többe kerülnek, a vízdíj pedig 11%-kal drágult.

Domokos László felhívta a figyelmet arra, hogy míg a nyugdíjemelés az idei év elején mindössze 6,3 százalék volt, addig a nyugdíjasok speciális fogyasztási szokásaihoz illeszkedő, úgynevezett nyugdíjas infláció 2004 májusában? 8,1%.

A képviselő azt kérdezte Draskovics Tibortól, hogy mi a kormány álláspontja a hatósági áremelések kordában tartása tekintetében, és mikor kíván véget vetni az inflációt mesterséges módon szító fiskális politikának.

Draskovics Tibor helyett a kérdésre Veres János államtitkár válaszolt, aki elmondta, hogy nem valós az az állítás, hogy az inflációs adat ennyivel több lenne a vártnál, mert azt egész évre tekintve kell vizsgálni. Kiemelte, hogy az infláció a második félévben majd csökkenni fog.

A fideszes képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát, de az országgyűlés megszavazta azt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek