Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magánosított űrutazás

A világ első magán-űrrepülőgépe, a SpaceShipOne sikeresen befejezte rövid űrutazását, és sima landolással visszatért a Földre. A kaliforniai sivatagban fekvő Mojave repülőterén több ezren várták és üdvrivalgással fogadták a SpaceShipOne leszállását.


Dátum: 2004-06-21 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:10:59.239808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pilóta a 62 éves, dél-afrikai származású Mike Melvill volt. A rövid űrutazás során először történt meg, hogy egy magánvállalkozás által épített űrrepülőgép eljutott a világűr "küszöbéig", azaz túllépte a 100 kilométeres magasságot, majd másfél órás űrrepülés után sikeresen visszatért kiinduló repülőterére. A SpaceShipOne egy szállítórepülőgéphez, a Fehér Lovaghoz csatolva szállt fel, 15 kilométeres magasságban, a földi légkör peremén levált róla és beindította saját rakéta hajtóművét. Ezzel 80 másodpercen át háromszoros hangsebességgel haladva szinte függőleges irányban tört a 100 kilométeres magasságba. Itt a pilóta kikapcsolta a hajtóművet, és három percig a súlytalanság állapotában szállt, majd fokozatosan visszaereszkedett a Föld felé. A pilóta mintegy 25 kilométeres magasságban tért át a vitorlázó manőverezésre, és hibátlanul tette le a gépet a repülőtér betonjára. "Ez a kísérlet új űrkorszak kezdetét jelezheti - mondta még az űrutazás előtt az első magán űrrepülőgép tervezője, Burt Rutan. - Óriási igény van az űrutazásra, az emberek már nem csak álmodozni akarnak róla. A magánűrutazások új vállalkozói előtt nagy távlatok nyílnak, azt akarjuk, hogy gyermekeink már eljussanak más bolygókra is." Rutan a következő két hét leforgása alatt újból fel akarja küldeni a SpaceShipOne-t egy űrutazásra, most már háromfőnyi legénységgel. Ezzel a teljesítménnyel akarja elnyerni a tízmillió dolláros Ansari X díjat, amelyet egy alapítvány annak a vállalkozónak ígért, aki űrjárművével két héten belül kétszer is megjárja a világűrt három emberrel vagy annak megfelelő súlyú rakománnyal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek