Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kivonulás és incidens a loja dzsirgán

Több tucat küldöttség kivonult szerdán Afganisztánban a törzsi elöljárók államfőválasztó gyűléséről, mert sérelmezték, hogy nem biztosított a szavazások tisztasága.


Dátum: 2002-06-12 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:21.836089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A loja dzsirga szerdán zárt ajtók mögötti tárgyalással folytatódott a keddi nyitónap drámai fejleményei után: az első napon a belügyminiszter lemondott, a volt király előre elutasított minden felkérést, Hamid Karzai ideiglenes kormányfő pedig előbb bejelentette, hogy államfőnek választották, majd - hibának minősítve - visszavonta e közlést. A szerdai ülés azzal kezdődött, hogy a résztvevők - a televízió képei szerint igen élénk vitában - megpróbálták egyeztetni, hány jelölt van az elnöki posztra, illetve milyen rendben bonyolítsák le a szavazást. Ezt követően hagyta el számos delegáció a tanácskozás helyszínét.

A szerdai ülés előtt rövid verekedés zajlott le az egyik küldöttség és az országba telepített nemzetközi biztonsági erők (ISAF) német tagjai között. A békefenntartók arra szólították fel Ahmed Vali Maszud testőreit, hogy fegyverrel ne lépjenek a törzsi gyűlés helyszínére. A testőrök azonban nem voltak hajlandók megválni fegyvereiktől, és emiatt a két fél között rövid kézitusa alakult ki, amelynek lezárásához az afgán rendőrség közbelépésére is szükség volt. Komolyabb sérülés nem történt.

Kapcsolódó elemek