Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron a túlélő

Újabb bizalmatlansági indítványokat élt túl Ariel Saron izraeli miniszterelnök kisebbségi kormánya hétfőn Jeruzsálemben. A Sasz ultraortodox vallási párt a jobboldali kormány szociális politikája, a növekvő munkanélküliség miatt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a kneszet 55 szavazattal 50 ellenében elutasított.


Dátum: 2004-06-21 20:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24781
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:00.213509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A másikat egy baloldali párt és arab képviselők nyújtották be egy ciszjordániai zsidó telep miatt, ezt még nagyobb arányban utasították el a honatyák - 55 szavazzal 15 ellenében, 28 tartózkodás mellett. Miután két szélsőjobboldali vallási párt kilépett a kormányból a Gázai övezetből való izraeli kivonulás terve ellen tiltakozva, a Likud párti kormány a 120 képviselőből csak 59-nek a szavazatára támaszkodhat biztosan. Múlt szerdán az ellenzék vezető ereje, az Izraeli Munkapárt viszont éppen a gázai kivonulás elősegítése végett az első bizalmatlansági indítvány szavazásakor tartózkodásával megmentette a bukástól Saron kabinetjét. Eközben egy hétfőn közzétett közvélemény-kutatás szerint a palesztinok többsége nem hiszi, hogy az izraeli kormány komolyan gondolja a hadsereg kivonását a Gázai övezetből és a zsidó telepek felszámolását 2005-ig. A ciszjordániai Bir Zeit Egyetem felmérésében a megkérdezettek pontosan fele úgy véli, hogy a kivonulás csak részleges lesz, A palesztinok több mint háromnegyede arra számít a felmérés szerint, hogy a Gázai övezetből való kivonulás után az izraeliek erősíteni fogják a Jordán jobb partjának megszállását. Az izraeli kormány június 6-án határozott úgy, hogy kiüríti a megszállt Gázai övezetet, felszámolja az ott létesített 21 zsidó telepet és négy telepet Ciszjordánia északi részén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek