Heves összecsapások Ingusföldön és Dagesztánban: több mint 20 halott
A legfrissebb hivatalos közlések szerint legkevesebb huszonketten vesztették életüket a kedd virradóra Ingusföldön lezajlott összecsapásokban, amelyek ismeretlen fegyveresek támadásai nyomán robbantak ki.
Dátum: 2004-06-22 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:00.856464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Murat Zjazikov, az Oroszországhoz tartozó, Csecsenfölddel határos köztársaság elnöke 3 napos gyászt rendelt el. Az erre az időszakra tervezett kulturális és szórakoztató programokat törölték. Az elnök közölte: a banditák nem kerülik el a felelősségre vonást.
Korábbi jelentések öt rendőr haláláról számoltak be. Nem tudni, hogy a többi áldozat a támadók, biztonsági szervek és a polgári lakosság köréből milyen arányban került ki. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy 3 helyi magas rangú vezető is a halottak között van.
Nazranyban ismeretlen fegyveresek hétfőn késő este összehangolt támadást indítottak a helyi erőszervezetek több objektuma, köztük a belügyminisztérium épülete, a határőrség egyik bázisa és fegyverraktárak ellen. Ezzel egy időben más ingusföldi településeken, Karabulakban és Szlepcovszkban is csapást mértek néhány belügyi célpontra. Kedd reggeli hivatalos közlés szerint az ingusföldi belügyi hatóságok urai a helyzetnek. Korábban megerősített rendőri és biztonsági alakulatokat vezényeltek az érintett térségekbe. Nazranyban a lakosok közül többen a pincékbe menekültek a lövöldözések elől. A legfrissebb beszámolók szerint a fegyveresek kis csoportokba verődve igyekeznek elrejtőzni. Egyelőre nem tudni, hogy kik a támadók, de moszkvai szakemberek szerint egyértelmű, hogy megpróbálták hatalmukba keríteni a legfontosabb állami intézményeket.
Az Eho Moszkvi rádióadó értesülése szerint a terroristáknak sikerült behatolniuk a nazranyi belügyminisztérium épületébe. Ingusföldi értesülések szerint a támadók akciójuk megindítása előtt titokban szétszóródtak a célpontoknak kiszemelt intézmények térségében, hogy azután több helyszínről és ugyanabban az időben indíthassák meg támadásukat.
Hétfő éjszaka összetűzések zajlottak Mahacskalában is, ahol különleges rendőri alakulatok vettek üldözőbe különösen veszélyes bűnözőket. Kedd reggel a helyi hatóságok befejezettnek nyilvánították a műveletet. Egyelőre meg nem erősített értesülések szerint két terrorista életét vesztette a mintegy 5 órán tartott hajtóvadászatban.
Az Oroszországhoz tartozó, ugyancsak Csecsenfölddel határos Dagesztán fővárosának egyik északi kerületében lángba borult egy kétszintes épület. Gránátrobbanások döreje és tűzfegyverek ropogása hallatszott hétfő éjszaka. Nem hivatalos értesülések szerint a később lángba borult házba vetették be magukat korábban a bűnözők, akik közül néhánynak köze volt az elmúlt időszakban több helyi belügyi munkatárs meggyilkolásához.
MTI - fideszfrakcio.hu