A szeszipari szövetség kíváncsi a kormány véleményére pálinka ügyben
A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács tisztázni szeretné a kormánnyal, hogy mi a magyar álláspont a pálinka uniós névhasználata ügyében.
Dátum: 2004-06-22 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:02.100075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy András, a szervezet igazgatója szerint a szakmai álláspont egyértelműen az, hogy a pálinka elnevezést csak Magyarországon és Ausztria négy tartományában lehet használni, a száz százalékosan gyümölcsből, főzéssel, cukor hozzáadása nélkül készült párlatra. Ugyanakkor az utóbbi napokban nyilvánosságra kerültek olyan hírek, miszerint Magyarország hajlana annak elismerésére, hogy Romániában is előállíthatnak pálinkát, saját törvényi szabályozásuk alapján, ha az ital nevének írásmódja - palinca - eltér a magyarétól - mondta Nagy András.
A szakmai szervezet szeretné tisztázni, hogy mi a tényleges magyar álláspont ebben a kérdésben, ezért kéri a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy a kormányzati szervek és a szakmai szervezetek között teremtse meg az egyeztetés lehetőségét. Nagy András közölte: a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács levélben kéri a minisztert, hogy belátható időn belül kezdeményezze a "pálinkafórum" összehívását.
hvg.hu - fideszfrakcio.hu