Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszünteti a kormány az önkormányzati bérlakásépítési támogatást?

A Fidesz arra szólítja fel a kabinetet, hogy ne szüntesse meg az önkormányzati bérlakásépítési támogatási programot. A hírek szerint a kabinet meg kívánja szüntetni a programot, és helyette hitelt ajánlana a bérlakásépítésre az önkormányzatoknak - mondta Szita Károly, a Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke, Kaposvár polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-06-22 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24795
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:04.506658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus elmondta, hogy az önkormányzatok súlyos anyagi gondokkal küzdenek, további hitelek felvételére nincs lehetőségük. Közölte, hogy a bérlakásépítési programot az Orbán-kormány idején indították 2002-ben, 20 milliárd forinttal.

Szita Károly elmondta, hogy a kormányváltás után ezt az összeget 2003-ban 10 milliárdra, majd az idei költségvetésben 3,6 milliárdra csökkentették. Hozzátette: az idei pályázatot nem írták ki, és a kormányzat eddig nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy megszünteti-e a programot.

A Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke arra szólította fel Lamperth Mónika belügyminisztert: fogalmazza meg egyértelműen, hogy mi a kabinet terve az önkormányzati lakásépítési programmal.

Szita Károly emlékezetett arra, hogy Medgyessy Péter kormányfő az országgyűlési választási kampányban négy év alatt 25 ezer önkormányzati bérlakás építését ígérte.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek