Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csütörtökön indul az első Wizz Air járat Budapestről

Csütörtöktől újabb olcsóbb légitársaság, a Wizz Air is járatokat közlekedtet Budapestről - ismertette Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Ferihegyen.


Dátum: 2004-06-22 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:05.428227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Wizz Air néhány hét alatt mintegy 100 ezer jegyet értékesített, így a felajánlott kapacitás és a heti indulások alapján már a második félévben Magyarország és Lengyelország legnagyobb diszkont légitársasága lesz - tette hozzá.

Az első Wizz Air járatok Budapestről Athénbe, Barcelonába, Londonba, Párizsba, Prágába és Rómába közlekednek.

Váradi József elmondta, hogy a Wizz Air járatain évente egymillióan utazhatnak. Hozzátette: a diszkont légitársaság költségstruktúrája közel egyharmada a hagyományos légitársaságokénak, így az árak is jóval alacsonyabbak.

A vezérigazgató ismertetése szerint a Wizz Air a legmagasabb tőkével rendelkező induló légitársaság. Hozzátette: a kezdeti, magánbefektetők által végrehajtott hétmillió eurós tőkeemelést követően további 40 millió eurós tőkeemelésről kötöttek megállapodást az Indigo Partners Befektetési Alappal. Ebből 20 millió eurós emelést az Indigo hajt végre.

A légitársaság első járatát május 19-én Katowicéből indította. Azóta mintegy 20 ezer utast szállítottak 174 járaton.

A Wizz Air flottája jelenleg hat új 180 személyes Airbus A320-as repülőgépből áll, a flotta évente 10 új repülőgépekkel bővül a tervek szerint.

A légitársaság Magyarországról évente 2.392 járatot indít. A Wizz Air július 15-től heti 11 alkalommal repül Londonba, és naponta közlekedtet járatokat Rómába, Párizsba és Barcelonába.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek