Az SZDSZ a jogot felrúgva mentené a kórházi főigazgatót
A fővárosi Fidesz-MKDSZ magyarázatot vár arra, miért kívánja semmissé nyilvánítani Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának a Szent István Kórház főigazgatóját felfüggesztő határozatát.
Dátum: 2004-06-22 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:06.017396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bizottsági határozatot támad az SZDSZ!
A Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottsága június 17-én felfüggesztette a Szent István Kórház főigazgatójának, Molnár Lajosnak vezetői megbízatását. Ikvai-Szabó Imre, a grémium szabaddemokrata elnöke - nem palástolva indulatait - azonnal a külföldön tartózkodó Demszky Gáborhoz fordult, hogy főpolgármesteri jogosítványával élve negligálja a bizottság határozatát. Erre az önkormányzat hatályos működési szabályzata szerint két esetben nyílik mód. 1. Ha a bizottság döntése jogszabályba ütközik, 2. Ha bizonyíthatóan sérti az önkormányzat érdekeit. Tekintettel arra, hogy a főigazgatóba vetett bizalom megvonása jogszabályt nem sért, felszólítjuk Ikvai-Szabó Imrét, hogy tárja a nyilvánosság elé, mely pontokon sérti a helyhatóság érdekeit a bizottsági határozat.
Érdeklődve várjuk, a főpolgármester Molnár Lajost védelmező határozatának indokait. Bízunk abban, hogy a szabaddemokraták érdekszövetsége nem emeli magát a jogállami keretek fölé.
Budapest, 2004. június 22.
Kupper András
frakcióvezető
fideszfrakcio.hu