Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Múzeumok éjszakája Budapesten

Ez az éjszaka más, mint a többi...! mottóval az idén huszonkilenc budapesti intézmény kínál programokat a "múzeumok éjszakáján", szombatról vasárnapra virradóra.


Dátum: 2004-06-22 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:06.329259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kulturális minisztérium több európai nagyváros példáját követve immár harmadszor koordinátora a Szent Iván-éjhez, június 24-hez legközelebb eső szombaton kezdődő kulturális kavalkádnak.

Az érdeklődők többek között figyelemmel kísérhetik az első hazai Puck-találkozót, mumifikálási szertartást a Magyar Természettudományi Múzeum "Nefertiti-szépségszalonjában", David Merlini szabadulóművész show-ját a Rendőrség-történeti Múzeumban, valamint veterán autók felvonulását - mondta Hiller István.

A kulturális tárca törekvései szerint a jövő évben vidéki települések közgyűjteményei is bekapcsolódnak a különleges élményt nyújtó múzeumok éjszakájába - mondta a miniszter.

A Bajor Gizi Színészmúzeumban játékok, találkozások, rögtönzések Shakespeare komédiájának ihletésére címmel rendezik meg az első magyar Puck-találkozót.

A Szentivánéji álom című darab csintalan manóját alakító művészvendégek között lesz Csákányi Eszter, Bezerédi Zoltán, Eperjes Károly, Kaszás Gergő és Rudolf Péter.

A Budapesti Történeti Múzeumban az ajánlatok Az áttörés kora - Bécs és Budapest a historizmus és az avantgárd között című kiállításhoz kapcsolódnak.

Ezek sorában az érdeklődők hallhatnak századfordulós kamarazenét a Budapesti Vonósok tolmácsolásában, megelevenednek a századforduló táncai a Company Canario Historikus Táncegyüttes előadásában.

A tűz a kerámia és a porcelán készítésének elengedhetetlen kelléke, így a láng ünnepén a Zsolnay-kiállítás a főszereplő az Iparművészeti Múzeumban. A vendégek a tárlatkalauzoláson kívül mozizhatnak is, stílszerűen a Tűz van, babám! című Milos Forman- filmet tekinthetik meg.

A várbeli Magyar Kereskedelmi Múzeumba látogatók formázhatnak marcipánfigurákat, megízlelhetnek forró csilis csokoládét. Ki-ki kedvére részt vehet a tűzugráson is.

A városligeti Közlekedési Múzeum előtt megrendezik a veterán autók és motorok ügyességi versenyét. Az oldsmobilok látványos menete az Andrássy út - József Attila utca - Lánchíd - Clark Ádám útvonalat oda-vissza járja majd be.

A Magyar Nemzeti Galériában óránként tartanak tárlatvezetéseket.

Így is bejárható többek között a múlt hét végén nyílt Modernizmusok

- Európai grafika 1900-1930 című kiállítás. A stuttgarti

Staatsgalerie, a galéria, valamint a Szépművészeti Múzeum

közreműködésével létrejött bemutatón láthatók például

Toulouse-Lautrec-, Gauguin-, Picasso-, Cézanne-, Klimt-, Matisse-,

Tihanyi Lajos-, Rippl-Rónai József-, Nemes Lampérth József- és Uitz

Béla-alkotások.

A Néprajzi Múzeumnak intézményi vendége is lesz: Egri csillagok címmel a Dobó István Vármúzeum szervez programokat.

A tömegközlekedés üzemzárását követően éjszakai múzeumi buszok járatai könnyítik meg a helyszínek közötti utazást két óráig.

A buszok 30 percenként indulnak az Erzsébet térről. A Kiscelli Múzeum, az óbudai Fő tér és a Batthyány tér között kisbusz szállítja a múzeumbarátokat 18 és 24 óra között, a Belvárosban, az Andrássy úton riksás fuvarozás is igénybe vehető.

A társult intézmények összes programjára 18 órától az éjszakai nyitva tartás ideje alatt a felnőtteknek 500, a gyerekeknek 250 forint a belépőjegy, amely érvény a BKV éjszakai múzeumi járataira.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek