Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Időközi választás lesz Sopronban

Azzal, hogy az Országgyűlés hétfőn elfogadta az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló törvényt Szájer Józsefnek, Sopron egyéni országgyűlési képviselőjének is le kell mondania mandátumáról. Szájer József eleget tesz a törvény előírásainak.


Dátum: 2004-06-22 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24807
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:08.177645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállását szabályozó törvény, - amely a nemzeti és európai parlamenti képviselői mandátuma összeférhetetlenségét mondja ki - kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. Dr. Szájer József, aki immár négy cikluson keresztül képviselte Sopront és térségét a Parlamentben, sajnálattal lemond a soproni képviselői mandátumáról.

Mint hangsúlyozta, nem szívesen teszi ezt, hiszen a soproniaktól négy évre kapott megbízatást, ugyanakkor az Európai Parlamentben Sopron és a régió érdekeit is képviseli majd. A soproni időközi választás időpontját az egyéni Választókerületi Választási Bizottság kezdeményezésére az Országos Választási Iroda tűzi ki a lemondás bejelentését követően a törvényben meghatározottak szerint, amit a kiírástól számított 72 napon belül meg kell tartani. Dr. Szájer József azt is elmondta, hogy kettős mandátuma megléte idején a magyar országgyűlési képviselői fizetéséről lemond a Harkai Általános Iskola javára.

cyberpress.sopron.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek