Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megmenekült Bálint Sándor szülőháza

Néhány órán múlott, hogy az idén száz éve született Bálint Sándor néprajztudós szeged-alsóvárosi szülőháza megmenekült a lebontástól.


Dátum: 2004-06-22 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:08.489814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "legszögedibb szögedi" emlékét az épületen tábla örökíti meg, melyet halála 24. évfordulóján, idén május 10-én tisztelői meg is koszorúztak. Ekkor még nem is sejthették, hogy a városépítési hatóság már kiadta a bontási, illetve a területre az építési engedélyt. Június 17-én csak az építési vállalkozó jóindulatán múlott, hogy N. Szabó Magdolna, Bálint Sándor hagyatékkezelője tudomást szerzett a tervezett akcióról. Ő Szabó László ellenzéki önkormányzati képviselőhöz, a Szögedi Védegylet elnökéhez fordult, aki azonnal lépett az ügyben. 18-án önálló képviselői indítványban kérte: azonnali hatállyal nyilvánítsák védetté az épületet, ezt vásárolja meg Szeged városa, és ott Bálint Sándor-emlékházat alakítsanak ki. A Bálint Sándor-év rendezvényeit a város is támogatja: tisztelgő rendezvényekre, síremlékének felújítására, szoboravatásra és könyvkiadásra is jelentős összegeket különítettek el a város költségvetésében. Különösen is kínos lett volna tehát az MSZP-SZDSZ-es városvezetésnek, ha a díszes megemlékezések közben a házat szép csendben lebontják. Ezért Botka László MSZP-s polgármester - a képviselői indítvány benyújtása után - azonnali hatállyal leállíttatta a bontást, és tárgyalást kezdeményezett az épület megvásárlásáról. Az ügy tehát - hála a Bálint Sándor emlékéhez hű szegedi polgárok éberségének - megnyugtató módon zárulhat.

Haág Zalán, mno.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek