Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar szállítókonvoj elleni merénylet tanulságaira figyelmeztet a Fidesz

A hősi halált halt Nagy Richárd végső nyugalomra helyezéséig a Fidesz nem kíván politikai küzdelmet folytatni az Irakban tartózkodó magyar katonák hazahívásával kapcsolatosan. A Fidesz álláspontja egyébiránt ismert: azt szeretné, ha a magyar katonák mielőbb hazatérnének - mondta Simicskó István, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes alelnöke azt követően, hogy a magyar katonák menetoszlopa ellen elkövetett merénylet körülményeiről a helyszínen járt vizsgáló bizottság beszámolt a testületnek.


Dátum: 2004-06-22 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:10.312634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simicskó István tájékoztatása szerint a bizottságban egyetértés mutatkozott a tekintetben, hogy az Irakban szolgálatot teljesítő MH szállító zászlóalj menetoszlopa ellen június 17-én elkövetett merénylet "tipikusan olyan támadás volt", amelyben a támadók útmelletti robbanószerkezetek felrobbantásával okoznak komoly károkat.

Mint elmondta, az ilyen típusú támadásokból - a lehetőségekhez képest - "a konkrét katonaszakmai tanulságokat érdemes lenne levonni". Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy a támadást elszenvedett BTR-t eredetileg nem háborús körülményekre, hanem "nagy valószínűséggel" tömegoszlatást is végrehajtó belügyi alakulatok számára terveztek.

A politikus elmondása szerint emiatt az oldalsó búvó nyíláson lévő, a jármű testére nyíló fedél nem biztosít kellő védelmet a katonának.

Ezt is figyelembe véve "apró, de nagyon fontos" biztonsági intézkedéseket érdemes lenne foganatosítani - mondta a bizottság alelnöke, aki megfontolásra ajánlja - egyebek közt - a fokozottan ellenőrzött útvonalak használatát. Simicskó István ennek kapcsán hangsúlyozta: az amerikaiak biztonsági berendezéseikkel az általuk ellenőrzött útvonalakon a tipikus támadásokat meg tudják előzni.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek