Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország igen jó pozíciót tölt be a tagjelöltek között

Magyarország új kormánya ugyanolyan elkötelezett az Európai Unióhoz való csatlakozás iránt, mint a korábbi, erről egyértelműen biztosította az Európai Bizottságot - hangsúlyozta kedden Jürgen Köppen nagykövet, az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője.


Dátum: 2002-06-12 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:23.085446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nagykövet szerint az új kormány arról is biztosította az Európai Bizottságot: mindent megtesz annak érdekében, hogy betartsa a rendkívül szoros csatlakozási menetrendet.

- Már volt alkalmam néhány miniszterrel beszélni, és valamennyien nagy súlyt helyeznek arra, hogy a menetrendet betartsák, és megtegyék azokat az intézkedéseket, amelyeket Magyarországnak még az év vége előtt meg kell hoznia - hangsúlyozta az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője.

A nagykövet kiemelte: az új parlament is biztosította a bizottságot arról, hogy a törvényhozás területén időben megteszik a szükséges lépéseket.

- Meggyőződésem, hogy a munka folyamatossága biztosított, és a politikailag felelős személyiségek elsődleges jelentőséget tulajdonítanak a csatlakozási előkészületeknek - jelentette ki Jürgen Köppen.

A nagykövet emlékeztetett arra, hogy a tárgyalások szigorú menetrend szerint zajlanak. A probléma ennek kapcsán most elsősorban az EU oldalán jelentkezik, mivel a külügyminiszterek hétfőn nem tudtak megállapodni a közvetlen mezőgazdasági támogatások kérdésében, és meg kell várni azt, hogy az unió közös tárgyalási álláspontot alakítson ki ezekben a nehéz kérdésekben.

- Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a magyar kormány a szükséges rugalmasságot és határozottságot tanúsítja annak érdekében, hogy a tárgyalásokat az év végi koppenhágai csúcsértekezlet előtt befejezzék - tette hozzá a nagykövet.

Jürgen Köppen a legfontosabbnak azt nevezte, hogy a közeljövőben sorra kerülő, a spanyol elnökséget lezáró sevillai csúcsértekezleten jelzés szülessen arra: a bővítést a meghatározott időpontig végre kell hajtani. Ha egyes fontos kérdésekben nem is jött létre közös uniós tárgyalási pozíció, szavai szerint az a későbbiekben mégiscsak elérhető.

Emlékeztetett arra, hogy az év második felében sorra kerülő dán elnökség már október végére rendkívüli csúcsértekezletet irányzott elő Brüsszelben, s legkésőbb addigra meg kell születniük a még függőben lévő közös uniós álláspontoknak.

- Ebben az esetben viszont október vége és a december 12-re előirányzott koppenhágai csúcs között elegendő idő lesz a tárgyalások lefolytatására - hangsúlyozta Köppen.

A nizzai szerződés ratifikálásáról dönteni hivatott ír népszavazás kapcsán a nagykövet utalt arra, hogy a referendumra valószínűleg októberben kerül sor. Reményének adott hangot, hogy sikerül megteremteni az előfeltételeit annak, hogy a referendumon az igen szavazatok legyenek többségben, és ezáltal a nizzai szerződés életbe léphessen, ami a bővítés alapja.

A nagykövet hangsúlyozta, hogy Magyarország igen jó pozíciót tölt be a csatlakozásra jelölt államok között.

Szavai szerint Magyarországnak a lehető legjobb esélye van arra, hogy az Európai Bizottság október 16-án nyilvánosságra hozandó jelentése tartalmazza: az ország azon jelölt államok közé tartozik, amelyek a csatlakozási tárgyalásokat az év végéig befejezhetik, és 2004-ben tagok lehetnek.

Kapcsolódó elemek