A fürdő alapkövét már benőtte a gaz
Erdős Norbert országgyűlési képviselő a közelmúltban napirend előtti felszólalásában az évek óta ,,készülő" békési fürdőről szólt a parlamentben. A felszólalásra Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter levélben válaszolt.
Dátum: 2004-06-22 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24822
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:12.827874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Erdős Norbert a parlamentben elmondta: ,,Választókerületem legnagyobb települése Békés városa, ahol néhány hete tiszteletét tette Gyurcsány Ferenc miniszter úr, aki megbeszélést folytatott a polgármesterrel a város sportlétesítményeiről, és úgy tudom, hogy szóba került a fürdő ügye is. Ez a fürdő a város szégyenfoltja, hiszen Békésen remek egészségügyi hatásokkal rendelkező, Európa-szerte ismert gyógyvízkincs található. A város önkormányzata több ízben nyújtott be pályázatot fürdőépítésre a Gazdasági Minisztériumhoz, ugyanis a polgári kormány által útjára indított Széchenyi-terv komoly összegű forrásokat biztosított a gyógy- és termálvízkincs kiaknázására. 2002. október 8-án Csehák Judit miniszter asszony elhelyezte az építendő uszoda és tanmedence alapkövét. Azóta eltelt másfél év, és ezt az alapkövet benőtte a gaz, s a fürdőépítésre elkülönített alapot — egy esetleges fürdőépítési pályázati önerőt — szépen, lassan feléli a város.
Csehák Judit a múlté, rajta nem múlik a fürdő sora. Átkerült a staféta egy másik minisztérium másik minisztere kezébe, jelesül Gyurcsány Ferenchez. Én, mint Békés országgyűlési képviselője nem vettem részt ezen a megbeszélésen, tehát nem tudhatom, hogy a szocialista városvezetés egyáltalán megemlítette-e a sportminiszternek a begazosodott alapkövet és annak »funkcióját«, a jövőbeli fürdőt. A fenti okokból azt sem tudhatom, hogy Gyurcsány Ferenc ígért-e fürdőt Békésnek" — zárta mondanivalóját Erdős Norbert.
Gyurcsány Ferenc írásbeli válaszában néhány mondattal reagált a napirend utáni felszólalásra: ,,Fürdőépítéssel kapcsolatos pályázata nincs a GYISM-nek. A megyei önkormányzattal egyeztetett döntést kívánunk hozni kiemelt sportlétesítmények fejlesztésére vonatkozóan. A békési uszoda a megyei önkormányzat támogatása esetében ebbe a körbe tartozhat. Költségvetési forrást — pozitív döntés esetén — a 2004. évet követően tudunk biztosítani".
Erdős Norbert a következőképpen reagált a miniszteri válaszra:
,,Békésen mit kívánnak fejleszteni? Nincs fürdő! Csak az alapkő árválkodik már másfél éve. De világosan kiolvasható, hogy a megyei önkormányzat hozzájárulása nélkül Békésen nem lesz a közeljövőben fürdő. A város vezetésének komolyan lobbiznia kellene, hogy teljesíthesse a békési lakóknak több éve folyamatosan tett ígéretét, a fürdőt!"
Hartay Csaba
bmhirlap.hu - fideszfrakcio.hu