Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ BT a világ kormányait együttes erőfeszítésekre szólítja fel a terrorizmus ellen

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a dél-koreai túsz iraki lefejezése nyomán arra hívta fel a világ kormányainak a figyelmét, hogy a tragikus eset újfent megmutatja: nemzetközi összefogásra van szükség a terrorizmus elleni küzdelemben.


Dátum: 2004-06-23 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:13.716499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Delia Domingo-Albert Fülöp-szigeteki külügyminiszter közleményében leszögezte: a gyalázatos cselekménynek arra kell sarkallnia a világ országait, hogy egyesítse erejét a nemzetközi közösséget továbbra is fenyegető terrorista veszély ellen. Jelenleg a Fülöp-szigetek látja el a 15 tagú testület soros elnöki tisztét.

Kofi Annan, a világszervezet főtitkára egy külön nyilatkozatban szögezte le, hogy az ehhez hasonló cselekedetek elfogadhatatlanok.

A 33 éves Kim Szun Ilt, aki tolmácsként dolgozott Irakban, kedden végezték ki fogva tartói, miután a szöuli kormány nem tett eleget követeléseiknek, azaz nem döntött a jelenleg a közép-keleti országban tartózkodó 670 főnyi dél-koreai hadmérnök és egészségi személyzet kivonásáról, és arról sem tett le, hogy újabb 3 ezer katonát vezényeljen Irakba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek