Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kihallgatják a rendőrségen Kerék Csabát, a Britton ügyvezetőjét

Megkezdődött Kerék Csaba, a K and H-üggyel összefüggésbe hozott Britton cégcsoport magyarországi képviselőjének kihallgatása szerdán délelőtt a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán (SZBEI).


Dátum: 2004-06-23 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:15.483249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdán 9 órakor megkezdődött a SZBEI Aradi utcai épületében Kerék Csaba kihallgatása - ezt a gyanúsított védője, Nehéz-Posony István közölte az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójával.

Nehéz-Posony István az MTI érdeklődésére még kedden elmondta: eddig Kerék Csaba "átfogóan tett vallomást a történtekről", és beszámolt a Britton Kft. és az Amerikában bejegyzett hasonló nevű off-shore cég közötti kapcsolatról.

"Szerdán konkrét kérdések fognak felmerülni, de, hogy mi, azt én előre nem tudom" - tette hozzá az ügyvéd. Hangsúlyozta: ügyfele kész arra, hogy minden kérdésre válaszoljon, és Kerék Csaba ügyvezető "azt mondja, semmi titkolnivalója nincs".

Megjegyezte: már "jó két hónapja" megkezdődött a gyanúsított vagyonának zár alá vétele, nagyjából 60 millió forint nagyságrendben.

Nehéz-Posony István korábban az MTI-nek elmondta: "Kerék Csaba tagadja, hogy bármiben is jogszabályt sértett volna, ő azt mondja, hogy teljesen szabályszerű ügyletek voltak".

Kerék Csabát ügyészi utasításra június 10-ére virradóan az ártándi határátkelőhelyen fogták el, majd kihallgatták. A Budai Központi Kerületi Bíróság másnap egy hónapra előzetes letartóztatásba is helyezte a férfit, a Britton cégcsoport magyarországi képviselőjét különösen nagy értékben elkövetett sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják. Négy nappal később a bíróság elutasította az előzetes letartóztatás megszüntetésére és óvadék elfogadására tett indítványt.

MTI - fideszfakcio.hu

Kapcsolódó elemek