Teherán elengedi a brit katonákat
Irán még a nap folyamán elengedi az iraki határ mentén elfogott nyolc brit katonát - erősítette meg szerdán Kamal Harazi iráni külügyminiszter.
Dátum: 2004-06-23 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24838
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:17.589312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A brit hajók legénységét még ma szabadon engedik" - idézte szavait az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.
Egy pánarab újság eközben szerdán azt írta: a brit katonák foglyul ejtése azt a célt szolgálta, hogy Teherán nyomást gyakorolhasson Londonra 40, Irakban elfogott iráni szabadon bocsátása érdekében.
A Londonban szerkesztett as-Sark al-Aúszat című lap egy, az iráni Forradalmi Gárdához közel álló forrásra hivatkozva megírta, hogy olyan iráni önkéntesekről van szó, akik amerikai és brit katonák elleni öngyilkos merényletek elkövetésére mentek Irakba. Az iráni terroristákat a megszálló koalíció ukrán katonái fogták el, majd később átadták őket a brit erőknek.
Az iraki megszálló hatóságokat irányító Egyesült Államok több alkalommal is megvádolta Teheránt azzal, hogy határain lehetővé teszi szélsőséges iszlám aktivisták Irakba lépését, az iráni hatóságok azonban ezt mindannyiszor tagadták.
MTI - fideszfrakcio.hu