Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányon belüli ellentétek áldozata volt a környezetvédelmi államtitkár

Nem a minisztériumon, hanem a kormányon belüli ellentétek állnak a környezetvédelmi tárca politikai államtitkára távozásának hátterében. Az SZDSZ-es Kis Zoltán a ráfizetéses agrártermelés helyett a környezetkímélő gazdálkodás támogatásáért küzdött, a jelek szerint eredménytelenül - írja a szerdai Magyar Hírlap.


Dátum: 2004-06-23 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:18.525504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem lepődtem meg, és megértem a döntését - így reagált a lapnak Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter tárcája politikai államtitkárának, Kis Zoltánnak a lemondására. Az SZDSZ-es politikus azzal indokolta távozását, hogy "nem vették elég komolyan" az általa különösen fontosnak tartott agrár-környezetvédelmi és tájgazdálkodási kérdéseket. Mindkét programnak egyébként a földművelésügyi tárca (FVM) a felelőse. Tehát nem a környezetvédelmi tárcán belüli ellentétek vezettek a lemondáshoz. Ennek mostanra időzítését egyrészt az uniós választási kampány befejezése, másrészt az agrár-környezetvédelmi program újabb tervezett megkurtítása indokolta. Kis Zoltán súlyos hibának tartja, hogy az agrártárca a SAPARD-pályázatok támogatási igényeinek kielégítésére, azaz a hagyományos, erősen ráfizetéses mezőgazdasági termelés finanszírozására kívánja a program húszmilliárd forintos keretének a felét felhasználni. Az FVM szándékát Kis azért is ellenzi, mert az EU-ban elvárják a környezetkímélő gazdálkodást. Ráadásul ezt az unió 80 százalékos mértékben támogatja, tehát jövedelmező volna erre a területre fordítani forrásainkat.

Persányi Miklós hetek óta tudott Kis Zoltán távozási szándékáról. A környezetvédelmi tárca vezetője is úgy látja, jogosak államtitkárának kifogásai, nagyobb támogatást érdemelne az agrár-környezetvédelem.

Az agrártárcánál - arra hivatkozva, hogy az ügyben még egyeztetnek az Európai Bizottság illetékeseivel - elzárkóztak a nyilatkozattól.

magyarhirlap.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek