Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai segítség a kasmíri válság rendezéséhez

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerdán Újdelhiben felajánlotta az Egyesült Államok segítségét olyan megfigyelőrendszer kiépítéséhez, amelynek célja az India és Pakisztán közötti kasmíri ellenőrzési vonalon megkísérelt átszivárgások felfedése.


Dátum: 2002-06-12 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:23.733265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rumsfeld mások mellett George Fernandes indiai védelmi miniszterrel találkozott, és csütörtökön a rivális Pakisztánba is ellátogat. A két dél-ázsiai ország között az elmúlt hetekben súlyosan kiéleződött a feszültség, háborús veszély keletkezett, és a helyzet megoldásának egyik legfontosabb eleme a kasmíri tűzszüneti vonal - főként India által követelt - megfelelő ellenőrzése lehet.

Az amerikai miniszter - Brajes Misra indiai nemzetbiztonsági tanácsadóval folytatott találkozója után - nem pontosította, milyen típusú megfigyelőrendszer kiépítésére gondolnak, de egy kíséretében lévő illetékes előzőleg közölte, nincs szó arról, hogy amerikai katonák is részt vennének az ellenőrzésben.

Rumsfeld kijelentette, hogy az indiai vezetés jelezte, megfelelő eszközökkel kívánja megoldani a válságot. Méltatta azokat az építő jellegű lépéseket, amelyeket a két ország vezetése tett a feszültség enyhítése érdekében. A miniszter megerősítette, hogy Washington türelmetlenül várja a helyzet javulását, és segíteni kíván a válság rendezésében.

Az elmúlt napokban mindkét oldal tett bizonyos intézkedéseket a feszültség enyhítésére - India például újra beengedte légterébe a pakisztáni repülőgépeket, és visszavonta több hadihajóját a pakisztáni partok közeléből -, de a két ország határán továbbra is mintegy egymillió katona tartózkodik, és Kasmírban a tüzérségi lövésváltások is folytatódnak. Korábban maga Rumsfeld is utalt arra, hogy hírszerzési információk szerint a katonai helyzet nem változott pozitív irányban. Washington azt szeretné, ha a két haderő békebeli állásaiba húzódna vissza.

Kapcsolódó elemek