Humanitárius szervezetek tapasztalatcseréje Budapesten
A visegrádi négyek Afganisztánban, Csecsenföldön és saját hazájukban tevékenykedő humanitárius szervezeteinek képviselői tartottak konferenciát Budapesten, hogy megvitassák segélyezési munkájuk fejlődését a rendszerváltás óta - mondta a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat sajtóreferense szerdán.
Dátum: 2004-06-23 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:11:20.138302, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részvevők megvitatták a közép-európai humanitárius szervezetek fejlődését a rendszerváltás óta, és felvázolták az Európai Unió biztosította új lehetőségeket - tájékoztatott Fekete Dániel.
Közölte: a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Hivatal (CIDA) és a magyar Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség (HAND) által rendezett és cseh, lengyel, szlovák, magyar aktivisták részvételével megtartott szakmai találkozónak a Németajkú Református Központ adott otthont.
A hazai segélyszervezeteket a Magyar Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat tagjai képviselték. Utóbbi szervezet, amely irodát működtet többek közt Afganisztánban, Csecsenföldön és Üzbegisztánban, előadást tartott a magyar segélyszervezeti munka 15 éves történetéről és nemzetközi eredményeiről - mondta.
A sajtóreferens közölte: tevékenységüket egyre nagyobb mértékben támogatja anyagilag a Külügyminisztérium, noha pénzügyi forrásaik elsősorban a nemzetközi partnerszervezetektől és adományozóktól származnak.
MTI - fideszfrakcio.hu